Akár vitaindító is lehet eme történetsorozat, amelynek első fejezetében Resán Attila, a Kemecse megyei másodosztályú futballcsapatának szakosztályvezetője mesélt arról, miként csöppent a megyei futballközegbe, majd döbbent rá: hogy lehetne ez másként is csinálni…

A vasmegyeri focinak jelenleg csak múltja van… Fotó: Csorba Csaba

– A kezdet hellyel-közzel tíz éve Vasmegyer, egy heroikus harcot folytató ember, nevezetesen Bodó Attila küzdelme a megye kettőben bent tartani a csapatát. Hogy mi az, ami akkor arra ébresztett, hogy segíteni kell? Nem tudom… Talán a véletlen, vagy inkább a Bodó Attila elhívatottságát látva tenni azért, hogy az ő munkásságának ne legyen keserű a gyümölcse. A tavaszi szezonra már „Vasmegyerre igazoltam”, a legnagyobb segítség az építkezésben Nagy Lali volt, akivel szintén a sors vagy akár a véletlen sodort össze, de a vasmegyeri futball megmentésében a mi triumvirátusunk ténykedése lett a meghatározó.

„Cirkuszt és kenyeret a népnek”

– A részleteket félretéve, masszív középcsapattá alakult az egylet. Lajos kiválásával a játékosok beszervezése az én, a hadvezér rész Bodó Attila feladatává vált. Mentek a meccsek és arra ébredtem rá, az ígéretek földjén a virtuális anyagiak miatt hiteltelenné fogok válni és nem láttam értelmét a folytatásnak. Látva azt, mi mozgatja a játékosokat és ki miért lép pályára, mit jelent egy község vezetője számára a szükséges rossz, a „cirkuszt és kenyeret a népnek”. Azért, hogy legyen nem jó cirkuszt csinálni, fogatlan oroszlánokkal. Ezzel a gondolattal pontot is raktam szülőfalum futballjára, azóta is jól jön falunapok megtartására a focipálya…

– Katonái szétszéledése miatt a szomszédvár Kemecse ott állt egy megye első osztályú indulási lehetőséggel, illetve egy félig vagy talán teljesen üres öltözővel. Vad Zsolt megkeresett, hogy nem lenne-e számomra kihívás megbirkózni ezzel a feladattal. Isten tudja miért, belevágtam és egy nagyon nehéz fába vágott fejsze érzésével elindultam az építkezés legrosszabb irányába: a szezon kezdete előtt játékost igazolni egy olyan edzővel, aki a játékosok java részének szemében a hosszú edzői munkássága alatt teljesen hiteltelenné vált. Ennek a felismerése sajnos számomra is sok időbe került, pont annyiba, hogy a késői eszmélés miatt nem sikerült bent tartani a csapatot a megyei első osztályban.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .