A régi szép idők, amikor még több százan hajszolták győzelembe a nyírkarászi futballcsapatot hazai pályán.
Olyan katlannak számított, ahová finoman szólva sem nyerni jártak az ellenfelek, a megyei első osztályban szereplő védők pedig rettegték Fecsku István nevét. Naná, hisz esetében megdőlt ama tétel, miszerint egy „Fecske” nem csinál nyarat. Dehogynem! A ma már negyvennyolc éves úriember tengernyi bajnoki mérkőzést döntött el jószerivel egymaga, a házigólkirály címet hosszú szezonokon keresztül kisajátította.
A korábbi csatár négy esztendeje hagyott fel a játékkal, bár belekóstolt az edzői szakmába, jelenleg csak a háttérből követi az eseményeket.
– Az utolsó években már úgy fociztam, hogy közben három műszakban jártam dolgozni, ami azóta sem változott – szolgált helyzetjelentéssel a mindennapokról Fecsku István-– Van egy nagyfiam, készülünk a különleges napra, mert idén megnősül. Nem teljesen távolodtam el a focitól, mert Dudás Zoli komám munkásságát figyelemmel követem, ha tehetem, ott vagyok a Vásárosnamény meccsein, amelynek ő az edzője. Kisvárdára és Sényőre is eljárok, és amennyiben az időm engedi, Gazdag Attila barátommal a petneházi öregfiúk csapatban játszunk. Itt ragadnám meg a lehetőséget, köszönöm a párom türelmét és kitartását, hogy a közel 30 éves pályafutásom során végig mellettem állt,
Fecske tehát képben van a megyei futballt illetően, bár nincs igazán jó véleménye a látottakról.
– Ha én őszintén kinyilvánítanám a véleményemet, sok mai fiatal vérig sértődne. Szerencsére sok barátom van, köztük Lelt Józsi, aki korábban arról beszélt, hogy tele vannak az öltözők „mű-Neymarokkal”, sajnos, mélyen igazat kell adjak neki. Nem én vagyok az első, aki a hozzáállásban tapasztalható különbséget említi: ha minket kidobtak a pálya kapuján, visszamásztunk a kerítésen, a mai gyerekeket pedig úgy kell kihúzni a szobából. De ez már nem az én problémán, én köszönöm szépen, így is jól vagyok.
