Volt jobb, és Baktalórántházán remélik, lesz is jobb. Mert a megyei első osztályú csapat nem éppen fényesen szerepelt ősszel. Nem pont emiatt, de egyelőre négy fővel rövidült a létszám.

A felújított baktai pályán jól akar szerepelni a házigazda Fotó: szabolcsfociinfo.hu

„Féltávnál” tizenegyedik helyen táborozik a baktai együttes, amelynek kerete már egészen biztosan változik a folytatásra. A középpályás Balogh Zsolt, miként – a sérülésből felépült védő – Bökönyi Levente egyaránt a több játéklehetőség reményében távozik. Két fiatal, Farkas Bence és Fekete István ugyancsak ebbe a vonulatba tartozik, alighanem ők is búcsúznak.

– Természetesen szeretnénk erősíteni, elképzeléseink is vannak, más kérdés, ebből mi valósul meg – közölte Kozma Attila, a baktalórántházi egyesület elnöke, aki 1993 óta tölti be ezt a posztot, így magasan a legrégebben eme a tisztségben dolgozó vezető a megyei első osztályban. – Az utóbbi időben az is megfordult a fejemben, lehet, hogy a sikertelenségnek én vagyok oka…? De megnyugtatnék mindenkit, a felújított pályánkon olyan eredményeket fogunk elérni tavasszal, ami után izgalommentesen fogjuk várni a nyári kánikulát!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .