Nincs is annál, jobb, mint az év végi „bulihajrába” beiktatni még egy nevezetes eseményt.

Márpedig karácsony és szilveszter között, éppen félúton negyvennegyedik születésnapját ünnepli Siti Ferenc, a Fehérgyarmat trénere. Ehhez, persze gratulálunk, miként ahhoz is, hogy a szatmári szakvezető – a Nyírgyulajt vezénylő, abszolút rekorder Lukács Tibor mögött – a második legrégebben regnáló edző a megyei első osztályban.
– A negyvenedik szülinap volt az, amikor kicsit mélyebben elgondolkoztam, ez pedig igazából olyan, mint a többi – elmélkedett Siti Ferenc. – Persze, van mire visszatekinteni, némiképp nosztalgiázni, számot vetni, annál is inkább, mert megfordult néhány futballista a kezem alatt. Olyan játékosok, akik ifista koruk óta velem dolgoznak, időközben felnőttek, sőt családos emberek lettek.
Siti Ferenc újabb esztendőnek rugaszkodik neki a fehérgyarmati kispadon ülve – leginkább előtte állva a mérkőzéseken.
– Az ötödik évet fogom kezdeni a csapat mellett, ami a jelenlegi viszonyok ismeretében még engem is meglep. Természetesen ehhez olyan egyesület is szükséges, mint a Gyarmat, amely megtűrt eddig, ugyanakkor nyilván nem egyoldalú ez a kapcsolat, holott sok mindent nem nyertünk. Mondjuk, nehéz szituációban kerültem az együtteshez, azóta is átvészeltünk néhány keményebb periódust, az igazi átütő siker azonban még várat magára. Jó kérdés, hogy mi lenne az? Olyan csapat, amely a bajnoki címért harcolhat, de ennek most nincs realitása. Ahogy megannyi más helyen, számunkra is a stabilitás az elsődleges, komolyabb eredményt ott lehet elérni eredményt, ahol legalább két-három évet együtt tud dolgozni a stáb és a játékoskeret.