Nem sok olyan futballista szaggatja az istrángot a megyei pályákon, aki jelentős élvonalbeli múlttal bír.
Karkusz Anasztáz egyike ezen keveseknek, aki a régi szép időkben nem csupán argentin futballcsillagokat idéző hosszú fekete hajával tűnt ki a nyíregyházi csapatból. Holott ilyen fizimiskával anno vígan beválogatták volna bármely NDK-s indiánfilmbe, de „Ani” soha nem vágyott színészi babérokra. A zöld gyepen sem fetrengős típus, sokkal inkább a megbízhatóság mintapéldányának számít. Azért az „Utolsó mohikánt” simán eljátszhatná, a 90-es években látott Spartacus tagjai közül lassan mindenki végleg visszavonul. Bár például a Kótajt erősítő Szatke Zoltán még tartja magát, ráadásul azonos osztályban is szerepelnek.
Pedig maga sem hitte, hogy amikor Hatvanból a Szparihoz igazolt (Németh Gyulával egyetemben…), örökre elkötelezte magát a várossal. A negyvenöt esztendős középpályás itt telepedett le, mindemellett ma is aktív, a másodosztály Pannónia csoportban érdekelt Kemecse játékosa.
– Tényleg nem tegnap volt, amikor 1995 júliusában Nyíregyházára érkeztem – nosztalgiázott az egyébként jászberényi születésű Karkusz Anasztáz. – Akkor nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú kapcsolat lesz, de egyáltalán nem bánom, így alakult. Itt ragadtam, a gyerekeim is már ebben a városban születtek, ráadásul a futball örök élményekkel szolgált. A Szparival bajnokok lettünk az NB II-ben, játszhattam 71 NB I-es meccset a csapat színeiben, ez kitörölhetetlen emlék. Hirtelen az ugrik be, amikor hazai pályán 3–0-ra vertük a Fradit, telt ház, több, mint tízezer néző előtt, hú, az nagy dolog volt.
Karkusz Anasztáz most sem csak hobbiból focizgat, elvégre a Kemecse harcban áll a feljutásért, a tabella élén nyomul a Pannónia Zrt. csoportban.
– A megye kettőben még el tudok játszani, ez az én osztályom. Hogy meddig? Jó kérdés, nehéz lenne megmondani, gondolom sokáig már nem, tetszik, nem tetszik, én sem leszek fiatalabb. Lassan eljön a búcsú ideje, de egyelőre úgy érzem, jelenleg még hasznára lehetek a csapatnak.
