A szeretet ünnepén egy hely üres hely lesz a családi asztalnál.

November 3-án, daganatos betegségben elhunyt a nyírmeggyesi futballista, Dobos József édesanyja. Az előzményekről, a mama végső küzdelméről korábban írtunk, megemlítve: a támadó meggyógyítani nem tudja, de a maga módján gondoskodott arról, hogy erőt adjon neki. A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport élén táborozó együttes szeptemberben 17–1-re verte a Teremet, a harminc éves csatár pedig hat gólt rámolt be az ellenfélnek. Ráadásul csereként, mivel a második félidőben vetette be Körmös Miklós edző. Ami után már nem sokszor hangzott el az elmaradhatatlan otthoni kérdés: „Rúgtál gólt, fiam?”
– Nagyon fog hiányozni, nem csak karácsonykor, mindig – osztotta meg fájdalmát Dobos József. – Ez lesz az első ünnep nélküle… Nehéz elfogadni, különösen feldolgozni, hogy aki a legfontosabb számomra, nincs már. Sokáig együtt laktunk, annyi idő maradt ki, amíg Németországban dolgoztam, majd egy éve költöztem el a barátnőmmel. Lényegében karácsonykor mindig együtt volt a család, ami azért számított fontos eseménynek, mivel az egyik testvérem külföldön, így ritkán adódott erre lehetőség. Leginkább csak ilyenkor. A halála miatt szezon hajrájában már nem igazán tudtam a futballra koncentrálni, a jövőben viszont megpróbálok mindent megtenni, hogy a legjobb formámat hozzam, mert tudom, hogy anyu fentről figyel!