Vadon Lajos hetedik évét gyűri Kuvaitban, holott az arab futballvilág nem arról híres, hogy különösebb türelemmel viseltetnek a szakemberekkel szemben.

A másodosztály kuvaiti klub szakmai stábja, jobb szélen Vadon Lajos Fotó: magánarchívum

Elég egy-két zakó, és már repül a tréner… A sejkek, a tulajdonosok, persze könnyen dobálóznak a pénzzel, bár azért ott sem mindenhol van kolbászból a kerítés. Kuvait pedig a kevés kivétel közé tartozik, jobbára az állam pénzeli a klubokat.

Így is kell megbecsülni, hogy a Szpari egykori cerberusa, később kapusedzője, aki több megyei együttes kispadján is ült, már megmelegedett a Perzsa-öböl partján fekvő országban. Ahol nem csupán a hőmérséklet miatt forró a talaj egyesek talpa alatt, Vadon Lajos például kint léte során már hat edzőváltást élt túl a második vonalban érdekelt Khaitan körletében. A fentebb vázoltak fényében különleges bravúr, hogy a kapusedzőként dolgozó férfiú egy és ugyanazon klubnál húzta le valamennyi szezonját. Ahol – európai szemmel – furcsa módi járja, olykor az edzés kellős közepén leterítik a szőnyeget a pályára, és valamennyi muszlim játékos Mekka felé fordulva imádkozik. Bizonyos szabályokat tiszteletbe kell tartani, hogy az embert elfogadják, ami meglehetősen nagy alkalmazkodási képességeket igényel.

– Itt nem ünneplik a karácsonyt, bár műfenyőből óriási a választék, ugyanakkor december 24-én például kupameccset játszunk – jelezte Vadon Lajos, hogy ilyenkor sincs megállás. – A magyar nagykövetség nem szervez központilag ünnepséget, igy magunknak csinálunk összejövetelt néhány család részvételével. A párom hazamegy meglátogatni minden évben a szeretteit, én maradok, mert meccs és edzés van!

Mindazonáltal Vadon Lajos nem szakadt el teljesen a honi focitól, a vékony „cérnaszálat” a tévés mérkőzések jelentik.

– Képben vagyok az otthoni focival kapcsolatban. Minden meccset nézek, amit a televízió ad. Örömmel látom, hogy a Kisvárda az első osztályban vitézkedik, remélem bennmarad! Követem a Szparit is, és sajnálkozva konstatálom a gyenge szereplést. Valami nincs rendben ott! De tisztában vagyok a nyírmeggyesi csapat jó teljesítményével is, a településen születtem, onnan indultam. A mándoki Csáki Tamással is gyakran megbeszéljük a megyei eredményeket. Most öröm lehet futballistának lenni és a sportágban dolgozni otthon. Remélem nekem is megadatik még, ha egyszer innen hazaköltözünk!

Vadon Lajos számára évente egyszer adódik lehetőség visszatérni nyíregyházi otthonába, mégpedig a nyár elején. Addig tart a szezon Kuvaitban, ahol a hőség miatt három hónapig jószerivel edzeni sem lehet.

– Ez az év kicsit nehezebb, mivel már csak egyedül vagyok magyar, aki a fociban dolgozik ebben az országban! Kollégám és barátom Elbert András ugyanis nyáron hazatért és az utánpótlás kapusokat képezi az UTE-akadémiáján! Elbi barátommal továbbra is konzultálunk a modern, mai követelményeknek megfelelő kapusedzésekről. Élvezettel osztom meg tapasztalataimat a Haladás kapusával, a Nyíregyházáról származó, fiatal Gyurján Marcival. Külön élmény elutazni Szombathelyre minden nyáron és eszmét cserélni Király Gáborral!

– Nem egyszerű elfogadtatni magát itt az embernek, az biztos! Úgy érzem, nekem ez sikerült valamilyen szinten! Van olyan kapusom, aki apjaként néz rám! Nyugodtan mondhatom, akadnak a játékosok között is, akik nagyon tisztelnek és szeretnek! Néhány futballista első perctől father-nek szólít páromat mother-nek, ami az itteni családcentrikus világban hatalmas megtiszteltetés. Jól esik a magamfajta embernek, hogy igy viszonyulnak hozzám. Feczkó Tamás barátom, mikor meglátogatott bennünket meglepődve tapasztalta a felém áradó szeretetet és tiszteletet. Persze, jobb lenne mindezt otthon átélni, de úgy fest, hogy a hazámtól több ezer kilométerre kellett eljönnöm, hogy ilyen élményekkel gazdagodjak. El kell ismernem azt is, nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a leghosszabb ideje itt tartózkodó edző vagyok Kuvaitban! Ráadásul magyarként! Akik után tudjuk, nem kapkodnak a világban! Ezért is igyekszem minden nap megújulni és öregbíteni kis hazám jó hírnevét!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .