Bagoly mondja verébnek… Mindez nem játszik Baglyos Levente esetében, aki nem volt „madár” az ősszel.

A mándoki futballista kilenc góllal repítette a megyei első osztályú együttest, amely szárnyalt az idény második felében. Az égivándorok időközben tovaszálltak, a huszonkét esztendős támadót viszont senki nem küldi el melegebb égtájra, éppen ellenkezőleg – a csapat körletében telel, hogy tavasszal ott folytathassa, ahol novemberben abbahagyta. Méghozzá társaival egyetemben, akik akár a jelenlegi ötödik helynél is feljebb juthatnak.
– Minden szempontból jó döntésnek bizonyult, hogy nyáron Mándokra igazoltam – nyomatékosította Baglyos Levente. – Szerettem volna végre egy olyan csapatban szerepelni, amely nem a kiesés ellen küzd, ennél merészebb céljai vannak, ami az ősszel elért eredményekkel megvalósult. Továbbá elmondhatom, hogy számomra ez a szezon sült el a legjobban! Pedig három meccset sérülés miatt ki kellett hagynom, ennek ellenére felnőttek között még nem szereztem ennyi gólt fél év során, ráadásul sok gólpasszt is sikerült kiosztani. És még egy kupamérkőzésen is betaláltam kétszer. Ehhez az is szükséges volt, hogy a korábbiakhoz képest megváltozott a hozzáállásom, sokkal komolyabban veszem a futballt, az edzések mellett heti kétszer konditerembe járok, ráadásul a magánéletem is rendezettebb és az étkezésre is próbálok odafigyelni.
Baglyos Levente nyíregyházi nevelésű játékos, aki az NB III-as Nyírbátor után a Fehérgyarmat, majd a Tuzsér kötelékében lépett színre, júliusban érkezett Mándokra. Amit nem tekint végállomásnak…
– Mindenképpen szeretnénk magasabb osztályban is futballozni, tudom, mire vagyok képes, mit érek, amikor a Szparinál voltam, úgy érzem, akkor sem lógtam ki a sorból. A bajnokság után jó lenne legalább az NB III-ig eljutni, ennek érdekében, persze olyan teljesítményt akarok nyújtani, hogy mindez elérhető legyen. Arról sem tettem le, hogy egyszer akár külföldön futballozhassak…