Noha anno Rambo jószerivel egymaga vágott rendet Afganisztánban, azt talán a kardozós, partraszállós mozi legelvetemültebb fanatikusainak sem kell bedumálni: a film és a valóság olykor köszönő viszonyban sincs egymással. Erről jó néhányan egész estét betöltően tudnának beszélni.
Csohány Zoltán például többször megjárta a hadak útját, katonaként kétszer (2009, 2011) teljesített szolgálatot az ázsiai országban, ahol nem életbiztosítás morzsolni az időt. A harmincnyolc esztendős férfiú mindemellett a futballt sem hanyagolja, a megyei másodosztályban újoncként domborítani próbáló Kálmánháza tagja. Megfordult korábban több együttesben, elég legyen annyi, látott már ezt azt a pályán is.
– Tizenhét éve vagyok szerződéses katona, és valóban kétszer hét hónapot töltöttem Afganisztánban – mesélte Csohány Zoltán. – A távolság, a teljesen más kultúra mellett meg kell küzdeni a lelki tényezőkkel, főleg a család hiányával. Az időjárás sem az itthon megszokott, napról napra negyvenöt fokos melegben nem egyszerű az élet, februárban, viszont mínuszok repkednek. A tartományi újjáépítési csoport tagjaként jártam kint, mint logisztikás: közvetlen életveszélyben nem voltam, de kimész a feladatra, harminc kilós cucc rajtam, hőségben, azért nem leányálom. Ráadásul az ottani helyzet miatt nem tudod mire kelsz és fekszel.
Szó se róla, kevés hasonló élményekkel bíró ember koptatja a megyei katlanok füvét. No, és természetesen Csohány Zoltán sem ma kezdte a „szakmát”.
– A Szpari-serdülőben, 1994-ben mutatkoztam be, a Nyíregyházi Hardware, majd a Kertváros következett. Lipők Tóni bácsira például a mai napig szívesen emlékszem, élt-halt a futballért, nyugodjon békében! Ezzel együtt a suli volt az első, a szüleim azt mondták, jó ez a foci, de kerítsek valami normális munkát. Ekkor lettem katona. Több csapatban szerepeltem, a legemlékezetesebb időszak egyértelműen az, amikor zsinórban három éven keresztül előbb a Pusztadobossal megye kettes, a Balkánnyal megye egyes bajnokságot nyertünk, majd a Kemecsén megint a megyei másodosztályban végeztünk az élen. Hm, jól igazoltam akkoriban… A Kálmánháza mellett járok az öregfiúkkal játszani, és van egy másik kispályás csapat is, amellyel a nyíregyházi bajnokság A csoportjában szerepelünk. Kint Afganisztánban, amikor lehetett mindig rúgtuk a labdát, volt bajnokság, főleg montenegróiakkal vívtunk nagy meccseket. Amíg jól érzem magam és az egészségem engedi, addig csinálom: barátokkal, jó társasággal játszhatok, életem fontos része a futball.
