Homann Richárdról egyelőre nem tudják letépni a mezt az ifjú titánok. Holott a harcedzett védő már nem mai gyerek, negyvennyolc évesen a megyei első osztályú bajnokság legidősebb futballistája! Mindez fabatkát sem számít, jelenleg is kirobbanthatatlan tagja a Nagyecsednek.
Persze, a mai „pulyák”, no meg sorstársai közül sem sokan bírnak olyan játékosmúlttal, amit az idestova öt esztendeje a szatmári egyletet acélosító védő felmutathat. Anno a Csepel színeiben pályára lépett az NB I-ben, a Salgótarján, Szpari, Tiszavasvári triót a második vonalban segítette, míg a Nyíregyházi Kertváros, Demecser, Kemecse, Rakamaz, illetve az Ecsed kötelékében jó néhány szezont lehúzott az NB III-ban.
Hogy aztán meddig még?
– Jó kérdés, nehéz abbahagyni – merengett Homann Richárd. – Amíg Ádó mester berakogat a csapatba, és nem lógok ki a sorból, addig nyomom. Itthon mondtam a feleségemnek, hogy a kerek évfordulón, ötven évesen hagyom abban, de ez csak vicc volt, nem tervezgetek előre semmit. Ahogy egy jó barátom korábban említette, van még tíz évünk, öt jó meg öt rossz, nem tudom, éppenséggel melyik résznél tartok… Egyet ne felejtsen el senki, ez a megye egy, a legfontosabb pedig, hogy szeressünk futballozni. Persze, sokat szoktunk beszélgetni a mi korosztályunk tagjaival, egy biztos, régen másként mentek a dolgok: minden nagyképűség nélkül állíthatom, jobb volt a foci. Hogy miért? Nem akarok megbántani senkit, frázisokat puffogtatni, pláne nagy szlogenekkel előrukkolni. Nincs ennek értelme, az a lényeg, hogy én teszem a dolgom, az legyen rendben!
