Hogy Tóth Jánoson nem fog az idő vasfoga, vitán felül áll. Mert bár kevesen szólítják már „Janikának”, hiába, csak telnek az évek, annyi szent, filmsztárok súlyos összegeket pengetnének ki specialistáknak, hogy bőven hatvan felett úgy egyben legyenek, mint a tanár úr. Aki a nyíregyházi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium megbecsült pedagógusa, vagyis nyugdíjasként sem lógatja a lábát.
Arról nincs biztos információ, hogy a gyerekek pontosan tudják, ki is pallérozza őket a tesi órán, holott éppenséggel lenne miről csevegni. Arról például, hogy anno a ’60-as években négy Tóth játszott egyszerre a gávavencsellői csapatban, ő volt a legkisebb, így lett belőle „Janika”. Ahogy egy tanult kolléga korábban lejegyezte: tizenhárom évesen már a felnőttek között kapott helyet, soha nem volt serdülő vagy ifjúsági labdarúgó. A Nyíregyházi Spartacus akkor NB I. B-s, később NB II-es csapata 17 éves korában igazolta le, pályafutása két sérülés miatt nem teljesedhetett ki igazán, 1976-ban visszavonult. A korosztályos csapatok mellett edzette a Szpari NB II-es felnőttcsapatát 1985-86-ban és 1994-96 között, a megyében számos felnőttcsapat mellett dolgozott.
És, persze megkerülhetetlen fejezet életében az 1977-ben, a négyes iskolában alapított, majd Móricz-iskolába költözött focisuli, amely országos hírnevet vívott ki. Az itt nevelkedett „nagyágyúk” közül Bus Iván, Krizán Sándor, Eszenyi Dénes, Ács Gusztáv, Drobni Miklós, Bagoly Gábor, Kiss György, Bodnár László, Farkas Balázs, vagy Rudolf Gergely felnőtt válogatottak, ifjúsági Európa-bajnokok vagy magyar bajnokok lettek.
Időközben annyi változott, hogy néhány esztendeje kiszállt a (felnőtt) futballéletből, és az egykori „Janika” ma már Jani bácsi. A többi stimmel, továbbra is buzog benne a tettvágy.
– A foci ugyanolyan belső szükségletem, mint korábban, ugyanakkor szomorúsággal tölt el, hogy az országban, így sajnos, Nyíregyházán és a megyében kihalt a tűz, ami korábban nagyon jellemző volt, amiért több ezer ember mozdult meg például egy Szpari-meccsért – vélekedett a jelen állapotokról Tóth János. – Holott meggyőződésem, a szurkolókat érdekelné, vágynak a jó futballra, csak éppen itthon nem kapják meg… Különösen fájdalmas, hogy a fiatalok számára nincs támpont, kevés a példakép, de hogy is lehetne, amikor fél évente cserélődnek a játékoskeretek. Tiszteletem a szülők áldozatvállalását, akik az Akadémiára küldik a gyereket, de kérdezem: hol vannak a tehetségek? Illetve nyilván vannak, de nem futják ki magukat. Várom a pozitív változást, mert ez a sportág még mindig a legnépszerűbb, hét végén nagyszerű szórakozási lehetőséget kínál, kár lenne ezt hosszú távon veszni hagyni.
Tóth János viszont járja a maga útját, mégpedig csendben, békességben – a legteljesebb nyugalomban.
– Kiegyensúlyozott, boldog családi életet élő ember vagyok, olyan körülmények között dolgozhatok a Bethlen-iskolában, amiről álmodni sem mertem volna. Amikor 2011-ben nyugdíjas lettem, már jó előre eldöntöttem, csak gyerekkel szeretnék foglalkozni, úgy, mint régen. Ekkor jött a szerencsés találkozás az intézménnyel, ahol nyugodt szívvel mondhatom, nagyszerű gyerekek, kiváló emberek vesznek körül.
