A megyei másodosztály Nyírerdő csoport őszi történéseit boncolgató sorozatunk harmadik, egyben zárórészében az alsóházi csapat szakvezetői értékelnek.

- Kék 15 5 – 10 22–35 15
Fabók István edző: – Természetesen a többiekkel ellentétben mi direkt rosszul akartunk szerepelni és ezért nem is tettünk szinte semmit, így az télen autentikus felkészülés kerül előtérbe. A források: Sport1, Sport2, Spiler… Az ősszel elég bimbók voltunk, na de majd a play offban!
- Ajak 15 4 3 8 24–30 15
Barati István edző: – Ez a szezon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nyáron nagyon sok helyen változott a keretünk, mert több játékos hagyta el a csapatot, mint amire számítottam, még augusztusban is volt érkezőnk és távozónk egyaránt. A bajnokság első felében, bár akadt néhány jobb meccsünk is, nagyon eredménytelenek voltunk. A folytatásban viszont mind játékban, mind az eredményeket tekintve sikerült előre lépnünk, erre a teljesítményre alapozhatunk a jövőben. Remélem, tavaszra felépülnek a sérültjeink, sikerül két-három játékost igazolnunk és megfelelő felkészülés után jobbak leszünk – sokkal jobbak.
- Ramocsaháza 15 4 1 10 23–57 13
Bacskai Attila edző: – Tökéletes szezonkezdés után úgy gondolom elfáradtunk és létszámban is elfogytunk. Nem csoda, hisz elég későn indítottuk az alapozást, ami megnehezítette dolgunkat, a fáradtság elsősorban mentálisan vett ki belőlünk. A kitűzött célt nem sikerült egyelőre elérni, de bizakodó vagyok, mivel hosszú idő után nem kieső helyen telelünk. A végén keretbe foglaltuk szereplésünket, az utolsó fordulóban ugyanis ismét a helyes útra léptünk. Ránk fért a jól megérdemelt pihenés, egyben kellemes ünnepeket kívánok minden kedves sportbarátnak. Csapatom tagjaival januárban találkozunk, amikor elkezdjük a munkát, aminek remélem, meg is lesz az eredménye, és közösen megvalósítjuk tervünket.
- Szabolcsveresmart 15 3 3 9 28–37 12
Tara Sándor edző: – A bajnoki rajt előtt három héttel kértek fel minket a megye kettes szereplésre, amibe gyors döntés után belevágtunk. Nagyon nehezen indult számunkra az idény, kevés időnk jutott a felkészülésre, mindemellett az ifjúsági csapat verbuválása is munkát adott. Hetekbe telt, amíg felvettük ennek az osztálynak ritmusát, a végére viszont mindkét fronton egészen jól belejöttünk, más kérdés, hogy a tavasz ugyancsak rázósnak ígérkezik. A sorsolásunk, főleg a tavasz eleje meglehetősen nehéz, de remélem, fel fogunk nőni a feladathoz.
- Nyírmada 15 3 1 11 23–45 10
Cseh Jenő edző: – Sajnos, az őszi szezont nagyon elszúrtuk. A nyáron két megye egyes játékossal is tudtunk erősíteni és abban bíztunk: a tavasszal összeállt keret megfelelő arra, hogy stabil tagja legyen a középmezőnynek. Ez nem sikerült, valahogy minden összeesküdött ellenünk, ráadásul rengeteg egyéni hiba miatt óriási potyákat hoztunk össze, míg elől a kihagyhatatlan helyzeteket is elpuskáztuk. És ezek a hibák miatt olyan mérkőzéseket buktunk el, amelyeken véleményem szerint gólokkal kellet volna nyerni. A napokban a vezetőséggel és a játékosokkal átbeszéltük a hibákat és a várható jövőt, ami remélem, méltó lesz ehhez az egyesülethez, ezért télen többszörös erővel kell készülnünk.
- Berencs FC 15 1 – 14 14–81 3
Tóth Ottó edző: – Mikor felkerültünk a megyei másodosztályba, nem ilyen szereplésről álmodtunk! Nem sikerült átmenteni azokat az erényeket, pozitívumokat, amelyek a harmadosztályban jellemeztek minket. A begyűjtött pontok tekintetében várakozáson alul teljesítettünk, pedig lett volna rá esélyünk, hogy jobb eredményeket érjünk el. Összességében reális az utolsó helyezésünk. Nagy változásokra van kilátás, szorgalmas, alázatos munkával a maximumra törekszünk!