Gazdagabbak lesznek egy tapasztalattal Vaján. Ez egészen biztos, tekintve, hogy a tavaszi idényben Gazdag Attila játékos-edzőként vezényli a megyei másodosztály Nyírerdő csoportban érdekelt futballcsapatot.

Ennyi év után is a család Gazdag Attila mellett áll Fotó: magánarchívum

Az egylet őszi alakítását értékelő nyilatkozatában, a korábbi tréner, Gdovin János már sejtetni engedte: nincs kibékülve néhány labdarúgó hozzáállásával, benne volt tehát a levegőben, hogy nem folytatja a munkát. Megbízatása egyébként is az utolsó hat összecsapásra szólt, miután menetközben a vezetők megváltak elődjétől, Molnár Istvántól, akinek irányításával kezdte az idényt a jelenleg kilencedik helyen táborozó vajai legénység.

Gazdag Attila a nyáron csatlakozott a csapathoz, negyvenhárom évesen három gólt hintett, és egyáltalán nem tévedt ismeretlen terepre: előbb Rohodon, majd Pátrohán belekóstolt már az edzői feladatkörbe.

– December elején felvetődött, hogy vállaljam el a csapat irányítását, sokat nem gondolkoztam a dolgon, megegyeztünk a vezetőkkel: a nyárig csinálom, utána majd meglátjuk – taglalta a történteket a meglehetősen élménygazdag játékosmúlttal bíró Gazdag Attila. – Most mondhatnám, érzek magam abban annyi erőt, hogy a tabellán feljebb „vigyem” a Vaját, különben minek is vágnék bele. Ennél talán lényegesebb szempont, hogy többségében fiatalok alkotják a keretet, a nyelvükön kell beszélni, ami egy külön műfaj, plusz energiát igényel. Attól tartok, olyakor még játszanom is kell… Felesleges arról beszélni, a télen milyen változások lehetnek, mert most aligha tudunk belenyúlni a csapatba.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .