Alighanem „füstölni” fog Tukacs László telefonja a rengeteg hívástól, meglehet, lefagy a közösségi oldala a millió jókívánságtól. A szatmári élő focilegenda ugyanis december 13-án, vagyis éppen ma ünnepli ötvenhetedik születésnapját!

Csak az évszám változott, Tukacs László a régi Fotó: facebook

Mint azt már korábban megénekeltük, Tuki kereken negyven éve igazolt labdarúgó, a Fehérgyarmat, a Tiszakóród, a Milota, a Tiszacsécse, valamint a Hermánszeg színeiben bűvölte a bogyót, 1998 óta pedig csak és kizárólag a megyei harmadosztályban szereplő túristvándi együttest szolgálja.

– Isten végtelen kegyelmének tartom, hogy még mindig ilyen kondiban vagyok, mert már lefelé gurul a labda a dombról – hangoztatta sajátos stílusában az örökifjú Tukacs László. – No meg azt is, hogy ennyi rendes ember vesz körül: sokaknak eszébe jutottam, talán még érek valamit… Néha elfáradok, ráadásul Oroszi Pista barátom pingpongban már megver, de focizni azt nem mer velem… Mert azt mondja, a háló ott még elválaszt minket, de a pályán kihasználnám a kis masszivitásom.

Naná, hogy Tukacs László nem ül a babérjain, ami a futball pályafutását illeti, talán soha nem fogják nyugdíjazni. Bár a „versenysúlya” kicsit elszaladt (bocs Tuki, ezt nem hagyhattam ki…), ne aggódjon senki, a bajnoki folytatásban is nyargalászni fog a szép zöld gyepen.

– Kétszer voltam kezdő ősszel, mert elfogyott a csapat, tavasszal sem állok le, pláne, ha édesanyám jó főztje megtart. Meg aztán háromszor vonultam vissza, szinte már szégyellnék negyedszerre is… Minden hétfőn összejárok a régi bandával kispályázni, kint a a friss levegőn játszunk, egész télen így lesz.  Eddig mínusz huszonegy fok volt a rekord, ne félj, szaladt is mindenki lélekszakadva!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..