A megyei másodosztály Nyírerdő csoport őszi eseményeinek értékelését a közvetlen élcsoportot alkotó csapatokkal kezdjük.

A pátrohai együttes előkelő helyre rakétázott a tabellán Fotó: szabolcsfociinfo.hu

A listavezető Záhony-Tiszaszentmárton, miként a táblázaton Nyírkarász szereplésével korábban külön cikkben foglalkoztunk, a két csapat ezért nem kerül most terítékre.

  1. Dombrád     15        12        –          3          46–17       36

Tóth János egyesületi elnök: – Amikor a csapat kiesett a megyei első osztályból, nagyon keserű szájízzel búcsúztunk a tavasztól. Annál is inkább, mert tőlünk gyengébb képességű, illetve játékerőt képviselő együttesek maradtak bent! Nyáron teljesen más tendenciát figyelembe véve, egy abszolút új, fiatal muskétásokra alapozott felnőttcsapatot gyúrtunk össze. Vannak rutinosabb játékosaink, akik a keret magját képezik és akadnak még szárnyukat bontogató fiatalok. A legkevesebbet játszó futballistánk is 275 percet töltött a pályán, ami úgy gondolom, a második hellyel párosulva nagyon szép szám. Mindenkire számítottunk, így az esélyt valamennyi emberünk megkapta. A szezon elején aláírtam volna ezt a helyezést, de most hiányérzetem van… Úgy érzem, csak én és a játékosok tehetünk arról, hogy a második helyen vagyunk, amit a kéki mérkőzésre vetitek vissza. Aki ott volt tudja, miről beszélek! A jövőben mit szeretnénk? Ugyanezt a társaságot összetartani, két-három labdarúgó cseréjével, akik hangsúlyozom, nem lesznek idősebbek az eddigieknél! A megkezdett úton haladva szeretnénk, ha az egyesület még sokáig fent maradna, ezért az elvünkből nem engedünk, ennek szellemében dolgozunk tovább!

  1. Pátroha      15         10           3             2             47–19    33

Lelt József edző: – Két esztendővel ezelőtt a klinikai halál állapota után vettem át a csapatot, amellyel az első fél évben sikerült utolsó helyről a hetedikre feljönni. Pátrohán most minden kerek, jó volt a faluban gyeprúgónak lenni. Eddig… Nem kezdtük jól a bajnokságot, mindjárt az elején beleszaladtunk egy gyomrosba Záhonyban, de hamar kihordtuk lábon. Szerintem jó félévet zártunk, a cél az volt, hogy ott legyünk az első három hely valamelyikén. Elértük, hogy mindenki ellen partiban legyünk, bárhol győzelmi eséllyel lépjünk pályára, és ilyen szinten szórakoztató focit játszunk. Ezt úgy gondolom sikerült megvalósítani. De legyünk őszinték, mikor a bajnokság előtt megnéztem a csapatokat, mielőtt bárkit megsértenék, ez is volt az elvarás ebben az „utcák, terek bajnokságában”. Még nálunk rengeteg a kritikus a vezetőségben, nem beszélve a szurkolókról. A folytatás még képlékeny, nem tudjuk mit hoz a jövő. Sikerült Pátrohán egy jó és szerethető csapatot „összefurulyázni”, mégpedig hat-hét helyi focistával, tudom, hogy ez sok „áldozattal” jár, a lényeg, hogy a labda most a vezetőség oldalán pattog… Mi, úgy gondolom, megtettük a tőlünk telhetőt. Két éve vagyok ott, az első félévben hetedik, a másodikban ötödik, a következőben harmadik, ezúttal megint harmadik lett a csapat. Jelenleg úgy csinálunk, mint a medve, téli álmot alszunk, januárban kijövünk, ha a felhők elsimulnak és „kisüt” a nap felettünk folytatjuk, ha nem akkor…

  1. Őr     15          9            1             5             38–25      28

Kálmándi Bertalan edző: – Jó volt a csapat, jó helyen végeztünk. Még magunkat is megleptük ezzel a szerepléssel, és kihangsúlyoznám, hogy mindezt edzés nélkül értük el. Mi lenne, ha még rendesen gyakorolnánk is hétközben…? Ettől soha rosszabb ne legyen, ha a tavasz ugyanígy sikerül, az egyesület fennállásának legjobb teljesítményét mutathatjuk fel, ami azt hiszem, megfelelő motiváció a folytatásra.

  1. Ladányi TC     15            8            1             6          35–26    25

Sütő János edző: – Lehettünk volna még ennél is jobbak. Sajnos, két mérkőzést elrontottunk, amelyeken emberelőnyben játszottunk, és mindannyiszor kikaptunk, kár érte, mert nagyon hiányzik ez a hat pont. A játékosokkal ettől eltekintve elégedett vagyok: voltak nagyon jó mérkőzéseink, három találkozón egyaránt öt-öt gólt szereztünk, köztük nem egy látványosra sikeredett. A tavaszra minden szempontból kicsit erősödnünk kell, és nagyon remélem, valamennyi futballistánk rendelkezésre fog állni, mivel azért küzdünk, hogy feljebb lépjünk a tabellán.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .