Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága 2019 januárjában is megrendezi hagyományos teremtornáját, a Nyírerdő Kupát. A nevezéseket január 7-ig várja az igazgatóság, amely az első harminc csapat jelentkezését tudja elfogadni.

Fontos kiemelni, hogy a torna lebonyolítását megváltozott, ugyanis 2019-ben, az induló együtteseket területi alapon hat helyszínen, öt fős csoportokba fogja beosztani a Versenybizottság. Innen az első két helyezett, illetve a négy legjobb harmadik helyezett jut tovább a január 20-én esedékes középdöntőkbe. A továbbjutott 16 csapat pedig szintén területi alapon, négy „darab”, egyaránt négy-négy gárdát felvomultató csoportot fog alkotni, ahonnan az első két helyezettek kvalifikálják magukat a január 27-én rendezendő nyolcas döntőbe.
További fontos információk:
– próbajátékos szerepeltetésére nincs lehetőség
– a 16. életévét már betöltött játékos szerepelhet a tornán
– egy egyesület egy tornára maximum 3 olyan labdarúgót nevezhet, aki a 2018/19-es szezonban felnőtt futsal NB I illetve NB II-es bajnoki mérkőzés jegyzőkönyvébe nevezve volt. A torna versenykiírása és nevezési lapja a szabolcs.mlsz.hu oldalt megtalálható.