Nem sikerült behúzni a kantárféket az ellenfeleknek. Kantár József megzabolázhatatlan: negyvennégy évesen tizenegy gólt hintett a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport őszi idényében.
Oroszlánrészt vállalt abból, hogy a nyíribronyi futballcsapat nyeregben érezheti magát, a negyedik helyről feszülhet neki a tavaszi hadjáratnak.
Mondjuk, Kantár József alakítása aligha vágta mellbe a berkeken belül ténykedőket. A Nyíregyházi Volán Dózsa, Sényő, és még jónéhány együttes korábbi frontembere piszokul érzi a kaput. S, persze az sem adták ingyen, amikor demecseri színekben a városkörzeti bajnokságtól a megye egyen át egészen az NB II-ig küzdötte fel magát az együttessel. A Nyíribronyban is többször megfordult és mint a jelek mutatják, még most is a frászt képes a hátvédekre hozni.
– Manapság már utol-utolérnek a védők, de azért szerintem még nem lógok ki lefelé – elmélkedett Kantár József. – Még mindig nagyon szeretek futballozni, kiváltképp nagypályán, emellett kispályázok is a nyíregyházi városi bajnokságban. Amíg bírom, játszom, nem gondolom, hogy egyhamar abba tudom hagyni.
Bár akadnának, akik kényes témának tekintenék, Kantár József egyáltalán nem szégyelli a múltját, azt, hogy nem egyszerű eset – a pályán. A csatár előbb egy, majd öt évre meszelték el a játékvezető bántalmazásárért.
– Megütöttem a bírót, ami nyilván baromság, ilyet nem lehet csinálni. Nagyon sajnálom az akkori időszakot, mert többet is kihozhattam volna magamból, de ezen már felesleges rágódni. A múlttal kapcsolatban annyit hozzátennék, bár tény, hogy hirtelen természetű vagyok, olykor vadásztak rám nem csak az ellenfelek, olykor a játékvezetők is. Mostanra lenyugodtam, már mosolygok rajta, nem szeretnék megkockáztatni egy újabb hosszú eltiltást, azt nem bírnám elviselni. Az viszont igaz, hogy még mindig iszom a levét a régi dolgoknak. Soha nem voltam a magamat dobáló típus, ehhez képest, ha földre kerülök, a sporik azt mondják, köztük olyanok is, akik talán még nem is éltek akkor, amikor elkezdtem futballozni: „Ismerünk már” – és többnyire nem fújnak semmit.
Kantár József is azok közé tartozik, amely generáció tagjai halálosan komolyan veszik a futballt. Egy eltűnőben lévő nemzedék, akárhogy is fáj, egyre kevesebb akad belőlük…
– Kimegyek a pályára, úgy vettem észre, azért néhányan megismernek, talán mondhatom, sokan szeretnek is, ami alapvetően jó érzés. Én mindig olyan voltam és ez már nem is fog megváltozni, mindegy, hogy húszan, vagy kétszázan vannak a meccsen, tényleg ki akarom szolgálni a közönséget. Szerintem nem állítok újat azzal, hogy régebben másként álltak a focihoz, a jelenlegi színvonal gyengébb, a hozzáállásról nem is beszélve. De engem ez nem befolyásol, azt az elvet vallom, ha játszom a maximumra kell törekedni! Ráadásul imádok gólt szerezni, ez a mindenem!
