A Kisvárda Master Good élvonalbeli futballcsapata Szentlőrincen lépett pályára a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában kiírt találkozón.

Lucas (11) és a kisvárdai együttes küzdelmes meccset vívott Szentlőrincen Fotó: kisvárdafc.hu

A messzi Baranyában székelő házigazda az NB III. Közép csoport élén zárta az őszi idényt, vagyis meglehetősen veszélyes ellenfélnek ígérkezett. A Várda iparkodott megnyomni a mérkőzés elejét, akad is néhány lehetősége, Negrut pedig a kapuba talált – igaz, már lesről. A szünetig nem sikerült feltörni a lőrinci reteszt, a második félidő nyitányaként előbb hazai szabadrúgást, majd szögletet úszott meg a Dajka-legénység, a csattanó eztán következett: kidurrant a labda!

Az amúgy is barátságtalan időben az 58. perc jelentette a valódi hidegzuhanyt: Hleba Tamás nagy gólt ragasztott a látogatók „ketrecébe” (1–0). A Kisvárda nagyon rákapcsolt a hátralévő félórában, már csaknem elúszott a hajó, amikor a 91. percben, tehát már a rendes játékidő ráadásában Ilics 12 méterről eleresztett kapáslövése után a labda a jobb oldali kapufáról a hálóba pattant (1–1). Jobb későn, mint soha – egyenlített, így hosszabbításra mentette a mérkőzést az NB I-es gárda.

A „túlórában” kiütközött a fáradtság a feleken, a csereként bevetett Horváth Zoltánban viszont volt erő: a 104. percben Ilics bal oldali szögletét követően a csatár fejesgóllal fordított, szerzett vezetést a Várdának (1–2). Mindez kegyelemdöféssel ért fel a vendéglátók számára, a megrogyott ellenfelet újabb Ilics-találat (1–3), kisvártata Negrut 20 méteres ágyúzása küldte végleg padlóra (1–4).

Minden értelemben hosszú meccs és túra volt, de legalább megérte – a legjobb tizenhat közé jutott a Kisvárda.

Magyar Kupa: 8. forduló (a legjobb 16 közé jutásért

Szentlőrinc SE–Kisvárda Master Good 1–4 (0–0, 1–1, 1–2), hosszabbítás után

Szentlőrinc, 500 néző, v.: Kovács G.

Szentlőrinc: Pacéka – Nagy R., Havas A., Hampuk Á. (Aszalós A., 87.), Bata K., Fenyvesi O., Keresztes B., Sili (Tóth A., 89.), Temesvári M. (Vajda, 106.), Hleba T., Harsányi I. Edző: Turi Zsolt,

Kisvárda: Minca – Lukjancsuk, Izing, Vári B., Protics (Horváth Z., 65.) – Lucas, Karaszjuk – Sassá (Kovácsréti M., a szünetben), Misic (Melnik, 57.), Ilics – Negrut. Edző: Dajka László.

Gól: Hleba (58.), illetve Ilics (91., 109.), Horváth (104), Negrut (111.)

Turi Zsolt: – Méltó ellenfelei voltunk NB I-es riválisunknak. Nagyszerűen futballoztunk, kevésen múlt, hogy a rendes játékidőben továbbjussunk. A hosszabbításban már nem maradt energiánk helyzetek kialakítására és a gólszerzésre.

Dajka László: – A hazai csapat hihetetlenül felnőtt a feladathoz, a rendes játékidőben végig nyílt volt a továbbjutás kérdése. Sajnos, mindkét félidőt nehézkesen kezdtük, ennek nem tudom az okát… A hosszabbításban már kijött a tudásbeli különbség, készülünk a hét végére.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .