Noha a Baktalórántháza jelenlegi helyezése nem mutat igazán jól, mentőkörülmény éppenséggel akad bőven.

Nem érdemes pálcát törni a megyei első osztályú futballcsapat felett, mert egyrészt – pályafelújítás miatt – csupán három hazai fellépést jegyez az őszi krónika, másfelől nem verték ugyan nagy dobra, de a keretet „pusztító erejű” sérüléshullám sújtotta. Nem sírták el bánatukat, akkor sem, amikor a pazar kezdés (öt forduló: négy győzelem, egy döntetlen) után csávába került a Gebri-brigád.
– Dióhéjban annyit, a felkészülés során mindenki becsületesen dolgozott, ez a bajnokság elején éreztette is kedvező hatását – összegzett Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője. – Nem mellékesen ekkor még teljes létszámban vonulhattunk fel, majd folyamatosan dőltek ki az emberek: volt itt csonttörés, bokaszalag-szakadás, agyrázkódás, olyan sérülések, amivel edzeni nem tudtak, a hét végén összedrótozva léptek pályára a játékosok. Akadt mérkőzés, amelyen sérülés miatt négyet kellett cserélni. De nem akarok mindent erre kenni, az az igazság, a hétről hétre felforgatott csapatunk döntő helyzetekben, többnyire egyéni hibákból hátrányba került, és ami a szezon elején jellemző volt ránk, hogy vesztett állásból is vissza tudtunk jönni a meccsbe, ebben az időszakban ez már nem valósult meg. Két különösen fájó vereséget említhetek, a Tiszakanyár és a Tiszavasvári ellen, ahol minden rosszul sült el.
Tény és való, a Bakta számára nem kis sanszot nyújt, hogy tavasszal jószerivel ki sem kell mozdulni a megszokott közegből. Persze, a tucatnyi hazai összecsapás akkor ér valamit, ha az együttes él a lehetőséggel.
– Egyet ígérhetek, céljaink elérése érdekében, mindent megteszünk – szögezte le Gebri Pál. – Nem szeretnénk hátrafelé nézegetni, remélem, erőt ad, hogy tizenkétszer játszunk otthon, ez pedig esélyt kínál arra, hogy feljebb kapaszkodjunk a tabellán.
Baktai böngészde
A Baktalórántháza megyei első osztályú csapatának őszi mutatói
- Baktalórántháza 15 5 2 8 24–30 17
Hazai pályán: 3 1 – 2 4–6 3
Idegenben: 12 4 2 6 20–24 14
Házi góllövőlista. 9 gólos: Toldi András. 4 gólos: Nagy Tamás. 3 gólos: Csordás Gergő, Lakatos István. 2 gólos: Lakatos László, Molnár Levente. 1 gólos: Rakóczi Zsolt