Az NB III. Keleti csoportban idejekorán „kitavaszodott”: a szezon második feléből előrehozott fordulót rendezték ezen a novemberi késő őszi vasárnap délután.

Egészen imponáló, egyben felettébb elismerésre méltó, hogy a súlyos anyagi problémáról érkezett hír kipattanása óta a Nyírbátor nemhogy megrogyott volna – prímán szerepelt. A nyírségiek utóbbi hat fellépésük közül egyelten egyet buktak el, miközben nem kis bravúrokat mutattak fel. Az év zárómeccsén azt a Füzesgyarmatot fogadták, amellyel a bajnoki nyitányt jelentő „odavágón” döntetlenre végeztek. A vendégek időközben beágyazódtak az élcsoportba, igaz, csak három ponttal „kaszáltak” többet a Szilágyi-legénységnél. Jó iramú mérkőzésen a házigazda birtokolta többet a labdát, miközben a szervezetten játszó vendégek az első félidő hajrájában két kontratámadásból tekintélyes előnyt szereztek. A folytatásban hiába próbálkoztak Terdikék, a Füzesgyarmat szerzett újabb gólt, innen pedig már nem volt visszaút – vereséggel búcsúztak a bátoriak. Remélhetőleg csak ettől a szezontól…
Ugyanakkor a Gyöngyös elleni hazai mérkőzéssel még nem köszönt el erre az esztendőre a Sényő-Carnifex – az újonc együttes december 5-én, Fradival esedékes Magyar Kupa-találkozót követően szusszanhat. Ezúttal viszont hihetetlen dolgok történtek… A kiesőzónában rekedt hevesiek az első játékrészben alaposan kibabráltak a vendéglátókal. Ahányszor eljutottak a kapuig, gyakorlatilag annyiszor voltak eredményesek: nagyon vissza kell lapozni a krónikában ahhoz, hogy kiderüljön, mikor kapott utoljára öt gólt negyvenöt perc alatt a Sényő! Mert bár a szabolcsi együttes is kétszer betalált, sőt, további helyzeteket dolgozott ki, a „lyukas” védelem hibái miatt bűnhődött. A második félidőben Kapacina Kevin tizenegyesből „lőtte közelebb” ellenfeléhez a hazai gárdát, majd Fabu Márton fejesével csillant fel a pontmentés esélye, de az egyenlítésre már nem maradt idő.
A Sényő a hatodik, a Nyírbátor a nyolcadik helyről várhatja a tavaszi folytatást.
NB III.: Keleti csoport, 16. forduló
Nyírbátor–Füzesgyarmat 0–3 (0–2)
Nyírbátor, 200 néző, v.: Szilágyi S. Nyírbátor: Vasas G. – Sárosi M., Müller Zs., Katona Gy., Vámos M., Reznek D. (Pálinkás G.), Boros D., Bernáth M., Bagi Á. (Kovács E.), Fenyőfalvi Cs., Terdik Zs. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Villand N., Kis Sz., Prasler T.
Szilágyi Krisztián: – Gratulálok a Füzesgyarmatnak. Sajnos, az utolsó mérkőzésünkre kicsit elfogytunk és elfáradtunk. Ettől függetlenül nagyom büszke vagyok a játékosaimra, arra a munkára, amit ilyen nehéz helyeztben a meccsekbe fektettek ebben a fél évben. Köszönet és óriási gratuláció nekik.
Sényő-Carnifex–Gyöngyös 4–5 (2–5)
Sényő, 300 néző, v.: Fekete T. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Lakatos L., Phrakonkham, Haburcsák K. (Ruska T.), Fabu M., Marics G., Kapacina K., Barcsay M., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Marics G., Lakatos L, Kapacina K, (11-esből), Fabu M., illetve Laurinyecz Á. 3, Forgács, Gergely P.
Imrő László: – Szégyenteljes első félidőt produkáltunk! Negyvenöt perc alatt tönkre tettük azt, amit az őszi szezonban felépítettünk. Amit csináltunk az a futball megcsúfolása volt. A szünet után mutatott játékunk már csak egy gyenge szépségtapasz volt. Ellenfelünk megmutatta, hogyan kell szervezetten és nagy alázattal futballozni, gratulálok neki