Jó néhány ember egy apró bibitől máris világvége hangulatba kerül, azonmód felkeresi orvosát, gyógyszerészét. Akadnak futballisták, akik a „combszúritól” kifekszenek és hanyagolják a játékot.
. Na, Horváth Jenőt nem ilyen fából faragtak, holott a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportban szereplő Nyírlugos középpályására alaposan rájárt a rúd. Kálváriája már a tavaszi szezonban megkezdődött, augusztusban pedig, egy héttel a bajnoki rajt előtt szó szerint ujjat húzott a sorssal. Némi kihagyás után mégis visszatért, a pályán segítette a harmatos nyitány után feltámadt csapatát.
– Augusztus 5-én, vasárnap délelőtt a kukoricát válogató munkagép levágta a bal kezem négy ujját – közölte nemes egyszerűséggel Horváth Jenő. – Borzasztóan fájt, ömlött a vér, két és fél óráig műtöttek a nyíregyházi kórházban. Összetűzték az inakat, a csontokat: valamennyi ujjamat megmentették, viszont így is maradandó sérülést szenvedtem, mert nem tudom behajtani egyiket sem. Elméletileg tavasszal újabb műtétek várnak rám… Fel sem merült, hogy abbahagyjam a focit, ráadásul a csapat is beragadt a rajtnál a sok hiányzó miatt, így nem volt kérdés, hogy jövök vissza.
…és ez még nem minden. A harminchárom éves játékost más gond sújtotta. De ez sem „üldözte el” a pályáról.
– Még tavasszal elszakadt a bal bokaszalagom, azóta így játszom. Tudom, hogy veszélyes, de eleget műtöttek már és még fognak is, ezt a beavatkozást egyelőre nem vállaltam. Akkor kihagytam három-négy meccset, aztán futballoztam tovább. Mondhatjuk, valamiért üldöz a balszerencse, ami azért is problémás, mert három gyerek otthon van, én vagyok a családfenntartó.
A Nyírlugos négy vereséggel indította az idényt, amelynek végére – a sorok kiegyenesesével – a kilencedik helyre kapaszkodott fel. A Kavalecz Béla irányította legénység kondijáról pedig elég legyen annyi, amit az egyik bajnoki rivális szakvezetője nyilatkozott menetközben: „Lugoson a szélsők nem savasodnak”.
– Szeretem a focit, gyakorlatilag addig játszom, amíg bírom – erősített rá minderre Horvát Jenő, aki alighanem jó genetikára is „támaszkodhat”. – Az egész csapat olyan, hogy kimegyünk a hét végén pályára, és szívvel-lélekkel csináljuk, pedig a munkahelyi elfoglaltságok miatt nem is edzünk. Furcsa, de azt tapasztalom, hogy a hetvenedik perctől például jobban bírok futni, mint a meccs elején, ez jellemző a többiekre is. Szerintem, ha normálisan tudnánk készülni, bőven az élcsoportban lennénk.
