Papp János nem papol arról, hogy így meg úgy, itt fáj, ott fáj – véd rendületlenül. Az ötvennyolcadik születésnapját (április 29. a nevezetes dátum…) már elfelejtett kapus vastagon megszolgálta az örökifjú titulust, jelenleg is aktív tagja a vajai futballcsapatnak.
A megyei másodosztályú egylet rá bármikor számíthat, ha ég a ház, beugrásra kész. Mert bár mostanság tartalék cerberus, kutyabaja, „ezredik” szezonját készül lehúzni.
Külön bája a történetnek, hogy rablóból lett pandúr, pályafutását csatárként kezdte. Ami, persze nem tegnap volt, 1974-ben a Dunakeszi Vasutas színeiben debütált. Közben belekóstolt a kapusedzésekbe, és ott ragadt. Mármint a gólvonalon. A Vácduka, majd a Göd kötelékében pallérozódott, mígnem hazahúzta a szíve. Előbb a Rohod, utóbb a Vaja „ölelte keblére”, tizenöt idényt morzsolt le, midőn a Baktalórántháza szólította soraiba. Nem csináltak rossz vásárt vele, az ott eltöltött két és fél esztendőbe belefért az NB III-as bajnoki cím, így a második vonalban is kipróbálhatta magát.
…és most megint a Vaja. Ha rajta múlik, még jó ideig.
– Nem tudom meddig még… – szabadkozott kissé Papp János, aki fityiszt mutat az idő múlásának. – Amíg az egészség engedi, csinálom, ha mondhatom így, ameddig le nem húznak a pályáról. Lekopogom, nincsen semmi bajom, a futballt pedig talán még jobban szeretem, mint bármikor korábban. Még mindig bennem van a bizsergés, sőt, izgulok is, amikor jön a meccs. Szinte minden edzésen ott vagyok, és nincs sértődés abból, hogy a kispadon ülök. Bár már be kellett szállni védeni ősszel, ami szerencsére jól sült el. Az első számú kapus, Vakarcs Imre tehetséges fiatal, pátyolgatjuk, nevelgetjük, ráadásul szívvel-lélekkel teszi a dolgát. Ilyen srácból kellene minél több.
Papp János azon sem filózik, mit dobott neki a gép, mármint a focikarriert illetően. Nem kopogtatott egyetlen ajtón sem, nem kuncsorgott egy „zsíros” szerződésért – soha.
– Sosem ajánlgattam magam, ha azt mondták, én kellek, akkor mentem. Szerencsére rendszerint Jó társasságban voltam, barátokkal futballozhattam együtt. Itt Vaján, a többség ma is szereti a focit, nyerni akarnak, ami engem is inspirál, mert nem tudok félszívvel csinálni semmit. Az biztos, régen más volt, ég és föld a különbség a mostani és a korábbi időszak között, nem is lehet összehasonlítani a kettőt. De én még mindig élvezem, csak a feleségem nem annyira, már kicsit elege van abból, hogy vasárnap soha nem tudunk közösen elmenni sehová…
