Egészen érdekes „karriert futott be” a Mándok az őszi idényben. Az elfuserált rajt után az ötödik fordulóban nyert először a megyei első osztályú futballcsapat – a nem túl acélos nyitányt viszont veretes menetelés követte.

Baglyos Levente (középen) kilenc góllal járult hozzá a sikeres őszi szerepléshez Fotó: Kákos Dávid

Zsinórban tizenegy összecsapáson maradt veretlen, utóbbi hét fellépését pedig kivétel nélkül megnyerte a nagyon meglódult Kiss-legénység, amely a finisre megérkezett az élcsoportba.

– A bajnokság első szakaszát figyelembe véve azt gondolom megsüvegelendő a csapat szereplése – összegzett Kiss Gábor, a Mándok edzője. – Ezt elsősorban nem csak az elért helyezésünkre értem, hanem a különböző részeredményeinkre, gondolok itt a kapott gólok számára (a második legkevesebb gólt kaptuk), és a tizenegy hete tartó veretlenségi sorozatunkra is. Azért el kell mondanom, hogy a kezdeti nehézségek után mindenki beállt a sorba, ezáltal – meg persze, az eredményes szereplés hatására – nagyszerű csapatszellem alakult ki, a játékosaim kiváló közösséget alkotnak.

– Ami a folytatás illeti, különösebb nyomás nincs a csapaton, mert ugyan közzel kerültünk a dobogóhoz, akár még az első pozícióhoz is, ugyanakkor helyezést tekintve konkrét célkitűzésünk nincs. Elsődleges szempontunk a csapatépítés, olyan együttes kialakítása, amely már a továbbiakban, minimális vérfrissítéssel, hosszú távon meghatározó tagja legyen a megyei elitnek. És ha már vérfrissítés, meglátjuk mit hoz az előttünk álló felkészülési és átigazolási időszak…

Mándoki mustra

A Mándok megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

  1. Mándok        15              8             4             3             31–13    18

Hazai pályán:     9              5             3             1             17–5      18

Idegenben:        6              3             1             2             14–8      10

Házi góllövőlista. 9 gólos: Baglyos Levente. 6 gólos: Ivan Vezdel. 4 gólos: Bodnár László, Dallos László. 2 gólos: Bátyi László, Buda Péter, Győri József. 1 gólos: Ari Attila, Hegedüs Tibor.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .