Legendásan erős a minőségi tarpai szilvapálinka, ha így megy tovább, a megyei első osztályú futballcsapat is megközelíti az itóka színvonalát. Legalábbis a beregiek őszi előadása. főként eredménysora olyan ütősre sikeredett, mint egy feles a messze földön híres gyümölcspárlatból.

A tarpaiak ügyeletes gólzsákjai közül Rozman Sándor (sötét mezben) és Madzin István (bal szélen) állandó rettegésben tartották az ellenfeleket Fotó: Kákos Dávid

– Nyáron jelentős átalakításon esett át a játékoskeret – taglalta az elmúlt közel fél esztendő történéseit Márton István, a Tarpa edzője. – A megmaradt mag, az ifiből feltörekvő fiatalok mellé próbáltunk nyerő típusú futballistákat igazolni. A felkészülésünk meglehetősen vegyes volt, emlékszem rá, hogy a rosszul sikerült fehérgyarmati torna után többen a kiesést emlegették velünk kapcsolatban, sőt olyan is volt aki megjegyezte „Falunapot rendez Tarpán ha a nyolcadik fordulóban meglesz az első pontunk”! Időközben egy nagyszerű közösség alakult ki az öltözőben, pályán belül is kívül egyaránt, ez az egyik fontos összetevője a várakozáson felüli szereplésnek. Nem egyszer volt „hosszabbítás” a hétközi összetartásokon, vagy a meccs utáni megbeszéléseken. Emellett fontos volt a nyugodt háttér, amit a vezetőség megteremtett, ha kellett volt, aki az én „irodalmi stílusomat lefordította a csapat nyelvére” egy kicsit keményebben, ezért is egészítjük jól ki egymást. És köszönjük mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzátett a sikeres szerepléshez! Egyébként hiányérzetem talán csak a csengeri meccs miatt lehet, a hazai mérlegünk egészen rendben lenne, ha nem nyúlnak bele csúnyán a Nyírgyulaj elleni meccsünkbe, de szégyenkezni így sincs okunk! Lehetne itt szakmázgatni, de úgy gondolom a megyei első osztály nem erről szól! Fontos a nyugodt háttér, a jó hangulat, persze az sem baj, ha van, aki tud focizni. Mivel a tavaszt is komolyan vesszük, a téli felkészülést egy disznó vágással indítjuk.

Tarpai tükör

A Tarpa megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói

  1. Tarpa             15        9             1             5             35–28    28

Hazai pályán:     7              6             –             1             19–10    18

Idegenben:        8              3             1             4             16–18    10

Házi góllövőlista. 8 gólos: Rozman Sándor. 6 gólos: Madzin István, Törtei Tamás. 4 gólos: Vitalij Djacsenko, Nádimov Norbert. 2 gólos: Szilágyi Norbert. 1 gólos: Illés Gyula, Ricsei Ferenc, Stefán Lénárt, Szidor Sándor. Öngól: Gál Richárd (Fehérgyarmat).

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .