A hét elején csaknem teljesen kiürült a csengeri futsalcsapat öltözője, márpedig így katasztrófával fenyegetett az alapból is rázós Veszprém elleni Magyar Kupa-fellépés.

Nem meglepő módon nagyszerű hangulatú meccset játszottak Csengerben Fotó: Kákos Dávid

Regimentnyi sérült, illetve beteg játékos kidőlése miatt az egy szinttel lejjebb, a regionális bajnokságban szereplő Csenger-Beregvidék testvércsapatból „hívtak fel” jónéhány embert, hogy az NB II-es legénység ne üres kispaddal fogadja első osztályú ellenfelét. Eme húzás olyannyira bevált, az NB I. masszív élgárdájának számító Veszprémmel szemben egy teljes félidőig tartott a szatmári csoda. Pálfi István mindjárt a meccs elején bombagóllal jelentkezett, kisvártatva duplázott, és a szünetig csak egyenlíteni sikerült a favorit bakonyi brigádnak. A folytatásban szinte azonmód fordított a Veszprém, Fejes János találata még felcsillantotta a reményt, aztán… Beindultak a látogatók, egyben a papírformának megfelelően bevasalták a győzelmet – biztosítva helyüket a sorozat negyedik körében.

A még „állva maradt”, ugyancsak a megyei színeket az élvonalban képviselő Nyírgyulaj az enbé kettőben szereplő Kincsem Lovaspark otthonában, jelesül Tápiószentmártonban próbálta tovább verekedni magát. Az éjszakába nyúlt mérkőzésen második játékrészében felülkerekedtek a nyírségiek, akik a legjobb nyolc közé jutottak.

Futsal: Magyar Kupa, 3. forduló

Csenger Futsal–Veszprém 3–9 (2–2)

Csenger, 300 néző, v.: Szabó F., Szűcs L. Csenger: Bálint L. – Pálfi I., Mándi L., Osváth S., Fejes J. Csere: Kardos Z., Onisziko, Katona P., Nagy M., Pankotai I., Péter Gy., Dávid R., Lengyel M., Vajda A. Játékos-edző: Balogh Árpád, Pankotai István.

Gól: Pálfi I. 2, Fejes J., illetve Tatai J. 2, Tar T. 2, Boromisza D., Bencsik R., Bognár P., Péter Gy. (öngól), Dávid R.

Kincsem Lovaspark–Nyírgyulaj 2–4 (2–1)

Tápiószentmárton, v.: Kovács G., Janitz G. Nyírgyulaj: Pallai G. – Klusin, Vass O., Sánta J., Siska G. Csere: Opre R. (kapus), Szabó Á., Orosz D., Nagy B., Gömze A., Szabó P., Pazonyi A. Edző: Lovas Norbert.

Gól: Kosztolányi B., Sárközi Sz., illetve Klusin 2, Szabó Á., Sánta J.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .