Varga Józsefnek megint elsült a lába. Mondjuk ez nem újdonság: a megye „kis Szarója” (és ebben az égvilágon semmi sértő nincs, pulyakorában aggadták rá a becenevet…) nem támaszkodásra használja csülkeit.
A harminckét éves nyírkarászi futballista húsz gólt hintett az őszi idényben, amivel elvitte a pálmát a másodosztály Nyírerdő csoportban. Persze, ebben nincs semmi újdonság, a csatár „ezredik” szezonjában is ipari mennyiségben szállítja a gólokat.
– Soha nem szerettem fényezni magam, ez sem az én érdemem, a teljes csapaté – szögezte le Varga József. – Ráadásul nem úgy sikerült ez a fél év, ahogy akartam. Maradt bennem néhány gól, nem is kevés. Öt-hat egészen biztosan, ami azért is fájdítja a fejem, mert akkor a csapat nem a negyedik, hanem második helyen állna. Mindig csapatjátékos voltam, ha nekem az edzőm azt mondta, hogy a szélen számít rám, soha nem nyavalyogtam, játszottam, ahol éppen szükség van rám. Egyébként is megy a sírás-rívás sok ember részéről, hogy ez nem jó, az nem tetszik, én próbálok nem dumálni.
Meglehet, Varga József kinőtt már abból a korból, hogy azon gyötörje magát: ki és mikor előzi meg a vonatkozó listán. Ezzel együtt az önbecsülése hajtja, ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely még mindig komolyan veszi a futballt.
– Nem izgat a gólkirályi cím, százszor inkább nyernék a csapattal bajnokságot, szívesebben odaadnám érte bármilyen más elismerést. Ugyanakkor azt gondolom, természetes, hogy minél több gólt szeretnék szerezni, ha nem így lenne, hagynám az egészet a fenébe. Mit csináljak, szeretek futballozni. A feleségem is mindig azt mondja: „Téged a pálya közepén fognak eltemetni.” Ha lehet azt tegyük a végére, hogy köszönjük szépen az egész éves támogatást a karászi önkormányzatnak, polgármester úrnak, a szurkolók kitartását, megbocsátását velünk szemben, mert olykor szenvedni láttak bennünket. Na és köszönöm csapattársaktól kapott gólpasszokat, a feleségem és kisfaim türelmét!
