Új edzővel vág neki a felkészülésnek, no meg a tavaszi folytatásnak a Rakamaz.

. A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportban érdekelt futballcsapatot eddig irányító Huszák Géza elfogadta a Jászberény invitálását: a bemutatkozása meglehetősen fényesen sikerült, az NB III-as együttes szombaton legyűrte a Sényő-Carnifexet. Másnap ugyancsak győzelemmel búcsúzott a rakamazi kispadon ülve, a Nyírtelek elleni meccs után pedig az is világos, meg kell találni utódját. Kapkodni mondjuk nem szükséges.
– Megkeresték Jászberényből, mi pedig természetesen nem álltunk az útjába, elvégre kvalifikált edzőnek tartjuk, és magasabb osztályba hívták – kommentálta a fejleményeket Szász Simon, a rakamazi egyesület elnöke. – Ez egy új helyzetet teremtett, ugyanakkor mivel befejeződött az idény, bőven van időnk átgondolni, megbeszélni, hogyan tovább. Van elképzelésem, de még korai lenne erről beszélni.
Ami viszont biztos: a Rakamaz „féltávnál” harmadik helyen táborozik, hét pont hátrányt felhalmozva az élen nyomuló Kemecsével szemben.
– Nem a bajnoki cím megszerzése a fő célunk, sokkal inkább az, hogy egy ütőképes csapatot alakítsunk ki – fogalmazott az őszi szereplés kapcsán Szász Simon. – Mégpedig úgy, hogy minél több rakamazi kötődésű játékos legyen tagja a keretnek, akik rendszeres játéklehetőséghez jutnak. Továbbra is ez marad a terv, amin nem változtatunk, ehhez igazítjuk majd új edző személyét is.