Kidőlt egy olyan oszlop, aminek következtében „két ház rengett bele”. Balogh Árpád a csengeri futball-, egyben futsalcsapat igazi pillére, aki csupaszív játékával vérbeli vezéregyéniség, a lassan letűnő korszak egyik utolsó mohikánja.
Aki még alázattal teszi a dolgát a pályán, és akire minden körülmények között lehet számítani. Éppen ez a bibi, hogy a harmincegy éves középpályás súlyos térdsérülés miatt huzamosabb időre kiesett: a Gyöngyös elleni NB II-es futsalmeccsen elülső és oldalsó keresztszalag-szakadást szenvedett. A műtétet sem úszhatta meg, visszatérése hónapokba telhet.
– Eddig elkerültek a nagyobb problémák, egy hónap volt a leghosszabb, amit ki kellett hagynom – taglalta a történteket Balogh Árpád. – Sajnos, most utolért engem is, ha nem is a végzet, a balsors mindenképp. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha kiszakadt volna a térdem, szerintem sokkos állapotba kerültem, egyből látszott, nagy baj van. Szándékosságot akkor sem feltételeztem, utólag megtekintve a mérkőzés felvételét, ez végképp kizárható. Előreláthatólag fél évre elfelejthetem a futballt, remélem, képes leszek visszatérni, azt viszont nem tudhatom, milyen szinten…
Balogh Árpád pénteken Székesfehérváron feküdt a kés alá, innentől ketyeg az óra, remélhetőleg mihamarabb teljesen felépül.
– Nem csak az számít, hogy sikerült a műtét, egyébként jól, a rehabilitáció minősége legalább ennyire, ha nem fontosabb. Azt gondolom, ez egyfajta jel volt, munka mellett sportolók, talán túl sokat vállaltam, mivel nem vagyok már mai gyerek, a regenerálódás több időt vesz igénybe. De azért szeretnék még futballozni, és persze a futsalban is vannak még terveim. Nem adom, fel, nem is vagyok az a típus, aki egykönnyen meghátrál.
