A Tiszántúli Takarék megyei első osztály tizenötödik, őszi zárófordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap.

Nagy csatát vívtak a felek az Ibrány–Nagyhalász örökrangadón Fotó: szabolcsfociinfo.hu

Ibrány–Nagyhalász 0–1 (0–0)

Ibrány, 800 néző, v.: Sipos L. Ibrány: Félegyházi V. – Balogh S., Kiss T., Csáki J., Somogyi T. (Pápa S.), Szabó M., Gergely B., Kovács G., Jeddi B., Somogyi M. (Nagy D.), Pócsi B. Edző: Madalina György. Nagyhalász: Dukát P. – Simon D. (Bodnár A.), Balogh N., Varga D., (Kató I.), Barzó G., Ladányi D., Gégény M. (Reinaldo), Bartha Z (Csáki), Nagy N. (Mátrai N.), Hudák M., Tóth G. Játékos-edző: Ludánszki István. A hazaiak ezúttal csak a szurkolásban múlták felül a vendégeket… Gól: Nagy N. Kiállítva: Kiss T. (91. perc). Ifi: 3–3.

Madalina György: – Tipikus egygólos mérkőzés volt, sajnos, azt nem mi szereztük. Ha valaki azt gondolja, hogy most leszakadt az ég Ibrányban, az rosszul hiszi, mivel a nyolcadik fordulótól kezdve tizenegy ember játszotta végig s hátralévő meccseket, kisebbfajta csodának tartom, hogy eddig az élen tudtunk maradni. Lesz két hónapunk arra, hogy kiegészüljön a csapat, és biztos vagyok abban, leszünk mi még az első helyen!

Ludánszki István: – Mindkét csapaton látszott a fáradtság ezen a meccsen, mi voltunk ma szerencsésebbek. Köszönjük minden halászi szurkolónak ezt a csodás évet és gratulálok csapatom minden egyes tagjának és a minket körülvevő embereknek ehhez a kiváló eredményhez.

Gyulaháza–Mátészalkai MTK 1–0 (1–0)

Gyulaháza, 150 néző, v.: Kósa Gy. Gyulaháza: Bandor F. – Kovács E. (Vincze M.), Horváth M., Kovács B. (Gáti Sz.), Éles I. (Tóth D.), Radvánszky M. (dr. Bardi B.), Gáti S., Szilágyi D. (Juhász L.), Lakatos T., Bacsó A., Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor. Mátészalka: Somogyi M. – Szántó Z. (Makszim G.), Hevele M., Barnucz G., Lyáh A. (Csák M., Szabó D.), Tóth P., Bodó L., Magyari M., Ozsváth Sz., Tempfli I., Simonka R. Edző: Tempfli Imre. A nagyon tartalékos hazaiak kibrusztolták a győzelmet. Gól: Kovács R.

Bardi Gábor: – Azt játszottuk, amit jelen helyzetünkben lehetett, nagyon tartalékos csapatunk fegyelmezetten, nagy akarással futballozott és kis szerencsével kicsikarta a győzelmet – kiváló játékvezetői ténykedés mellett. Viva, Espanja!

Tempfli Imre: – A hazaiak helyzet nélkül, egy érintés nélküli szögletgóllal nyerték meg a mérkőzést. Sajnos, mi nem éltünk a lehetőségekkel, ugyanakkor meg kell dicsérjem az ellenfél kapusát, aki még a „gólt is fogta”. Köszönöm a fiúknak az utolsó négy meccset, megértették, hogy mit szeretnék.

Mándok–Baktalórántháza 2–0 (0–0)

Mándok, 100 néző, v.: Király A. Mándok: Fegyinjszinec – Kohutka M., Ari A. (Hidi N.), Dallos L., Baglyos L., Szabó T. (Tudja D.), Buda P., Pallai G., Vezdel (Győri J.), Javoriv (Bodnár L.), Hegedüs T. Edző: Kiss Gábor. Baktalórántháza: Borkó J. – Lakatos I., Kántor F., Toldi A., Molnár L. (Balogh Zs.), Ráti G., Fábri Z., Csordás G., Nagy T., Sitku Á., Lakatos L. Edző: Gebri Pál. Megérdemelt hazai győzelem. Gól: Baglyos L. 2.  Ifi: 6–1.

Kiss Gábor: – Fantasztikus játékosaim vannak, akik nagyszerű emberek, plusz kiváló csapatot alkotnak. Nem véletlen, hogy ilyen hosszú veretlenségi sorozatot tudnak felmutatni. Gratulálok nekik.

Gebri Pál: – Sok mindent mondhatnék, de nem magyarázkodom. A csapat ilyen előzmények után is tette a dolgát, öt perces rövidzárlat okozta a vesztünket.

Fehérgyarmat–Csenger 1–2 (0–1)

Fehérgyarmat, 400 néző, v.: Ésik I. Fehérgyarmat: Jakocska Cs. – Gál R., Orosz F. (Farkas S.), Veress L. (Dascal), Barta F., Istenes E., Antal R., Imre Zs., Szatke M., Nagy Z., Mócsán E. Edző: Siti Ferenc. Csenger: Béres R. – Péter Gy., Veréczi E., Stef, Mona Á., Orosz F., Kövesligeti L., Páélfi I., Osváth S. (Almási J.), Gaál K., Lázin B. (Lengyel M.). Edző: Csík Tibor. Néhány éve még feszültségekkel terhelt volt a két csapat viszonya, mára nyugodt szívvel tudnak egymás szemébe nézni, s képesek a játékra koncentrálni a felek – a játéktéren és azon kívül is. Ez így is van rendjén… Ezen a meccsen az egy félidőt emberhátrányban játszó vendégek, ami a legszomorúbb, akaratban múlták felül a hazaiakat. Egy kicsit már megint izgulnak a gyarmatiak a tavasz miatt… Az élet nem áll meg, gőzerővel dolgoznak a Karácsony Kupa szervezésén és focibálon. Gól: Istenes E., illetve Gaál K., Lengyel M. Kiállítva: Kövesligeti L. (44. perc). Ifi: 6–3. (Tudósító: Papp Attila)

Siti Ferenc: – Sikerült alulmúlni az egész ősszel mutatott hazai teljesítményünket, becsapva ezzel a nézőket, vezetőket, saját magunkat.

Csík Tibor: – Gratulálok a csapatnak, amely előtt le a kalappal! Szép győzelmet arattunk, egyben Isten éltesse dr. Komlódy Miklós elnökünket születésnapja alkalmából!

Balkány–Vásárosnamény 2–3 (1–2)

Balkány, 200 néző, v.: Kosztyu J. Balkány: Hegyes B. – Posta N., Gelsi L., Potornai M., Kállai G. (Huszár S.), Bogdanovics, Vajda A., Molnár F. (Onisziko), Csehil, Csatári Á., Viscsák Gy. Edző: Mirgai László. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Nagy D., Illés P. (Bancsi G.), Puskás Á., Tóth T. (Ács Sz.), Nagy M. (Bartha F.), Deskó D., Filep R. (Danku J.), Lakatos I., Schmidt P. Edző: Dudás Zoltán. A döntetlen reálisabb lett volna. Gól: Vajda A. 2, illetve Deskó D., Schmidt P., Danku J. Kiállítva: Csehil (81. perc). Ifi: 1–2.

Mirgai László: – Ez a mérkőzés megmutatta, hogy milyen őszi szezont zártunk. Szokás szerint az első félidőben hátrányba kerültünk, a második játékrészben kettő nullról szép gólokat szerezve felálltunk, majd egy felesleges kiállítás miatt megfogyatkoztunk. A 91. percben egy ártatlan szituációból újabb gólt kaptunk, Dudás Zoli barátomnak gratulálok a győzelemhez, viszont igazságtalan játék a futball, mert a döntetlenre rászolgáltunk volna.

Dudás Zoltán: – Jól játszottunk az első félidőben, kettő nullás vezetésnél viszont óriási hibából gólt kaptunk, amivel felhoztuk az ellenfelet. A szünet után olyan ideges voltam, hogy a kiállítást követően három perccel később jöttem rá, hogy a Balkány megfogyatkozott… A sorstól visszakaptunk valamit a korábbi balszerencsés meccsekért, mert az utolsó percben csikartuk ki a győzelmet. Gratulálok játékosaimnak, sok sikert az ellenfélnek.

 

Szombati eredmények:

Kisvárda Master Good II.–Tarpa 1–1 (1–0)

Kisvárda, 150 néző, v.: Tóth J. Kisvárda II.:  Cserepko – Izing M., Lukancsuk, Szőr L., Elek Á. Gyüre T. (Kovácsréti M.), Melnyik, Gosztonyi A., Kmil (Abov), Horváth Z., Hej V. Edző: Erős Gábor. Tarpa: Sos – Ricsei F., Illés Gy., Djacsenko, Törtei T., Szilágyi N. (Ködöböcz N.), Nádimov (Lakatos B.), Kacsó R., Stefán L (Rácz I.) Szidor S., Balogh Gy. (Losonczi B.). Edző: Márton István. A hazai csapat nagy mezőnyfölényben játszott, ez igazából helyzetekben nem mutatkozott meg. Gól: Horváth Z., illetve Djacsenko.

Erős Gábor: – Azt gondolom, meglehetősen nagy kritika számunkra, hogy ebben az összeállításban nem sikerült begyűjteni a három pontot. Gratulálok a szervezetten játszó Tarpának, további sok sikert neki.

Márton István: – Az első félidőben csapatom egy része megijedt a „nevektől”, a másodikban már egy kicsit bátrabbak voltunk. Reméljük, ezzel a megye egyes bajnokival tudtuk segíteni az NB I-es felkészülést!

Tiszakanyár–Tiszavasvári 3–0 (0–0)

Tiszakanyár, 100 néző, v.: Gergely S. Tiszakanyár: Kanyári G. – Dobrai D. (Matisz M.), Jánvári D., Bodnár G., Varga D., Vicickó L., Illés A., Rézinger B., Tóth N., Soós T. (Horváth N.), Csáki R. Játékos-edző: Csáki Róbert. Tiszavasvári: Susánszky L. – Szolyka T. (Huszti G.), Bakos T., Bodnár A., Lajos T. (Holozsnyák Á.), Lakatos Gy., Száraz Á., Tóth L. (Szabó G.), Szolyka G., Ujj L. (Bolega S.), Bolgár D. Edző: Nagy István. A szervezetten játszó vendégek védelmét nehezen tudta feltörni a hazai csapat. Gól: Dobrai D., Horváth N., Vicikó L. Ifi: 3–1.

Csáki Róbert: – Az első félidő kiegyenlített játéka után úgy gondolom, a szünet után nyújtott teljesítményünkkel megérdemelten nyertünk. Köszönöm a csapat őszi szezonban tapasztalt hozzáállását, további sok sikert a sportszerű ellenfélnek.

Nagy István: – Meddő mezőnyfölényben játszottunk az első félidőben, a helyzeteinket viszont nem használtuk ki, igaz, null nullás állásnál tizenegyestől fosztottak meg minket, ami fordulópontnak bizonyult. A Kanyár két szépségdíjas góllal „megfogott” minket, és így megszerezte a három pontot.

Nagyecsed–Nyírgyulaj  0–1 (0–0)

Nagyecsed, 300 néző, v.: Bíró Cs. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G., Zámbó K., Marinas, Ascsillán L., Bulyáki K., Bulyáki A., Kóka R. (Roszel), Dobos Z., Erdős M., Török S. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Nyírgyulaj: Oláh D. – Tóth B., Orosz D., Fekete G. (Nagy B.), Haburcsák B., Mezei B. (Gömze A.), Siska G. (Czeula Zs.), Lovas M., Erdei Z. (Kántor T.), Oxi R., Török I. (Szabó Á.). Edző: Lukács Tibor. A hazaiak mindent megtettek a győzelem érdekében, kapufát lőttek, ziccereket alakítottak ki, csak a gól hiányzott… Gól: Török I. Ifi: 0–18.

Ádámszki Róbert: – Reálisan négy-öt góllal kellett volna nyerni, amennyi helyzetet ma kihagytunk, azzal több meccset lehetett volna eldönteni. De ilyen a foci, ellenfelünk egyszer találta el a kaput és elvitte a három pontot. Hozzátenném, végre kitűnő játékvezetést tapasztalhattunk.

Lukács Tibor: – Igazi egygólos mérkőzésen a végén ismét Török villant.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .