A megyei másodosztály Nyírerdő csoport tizenötödik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hét végén.

A pátrohai csapat számára az eredmény másodlagos – csak nyerjenek!

Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 15. forduló (kezdés: 13 óra, ifi: 11)

Szombat

Berencs FC (16.)–Szabolcsveresmart (15.)

Tóth Ottó, a Berencs FC edzője: – Igazi „hatpontos” mérkőzés elé nézünk! Tisztában vagyunk azzal, hogy látva tabellán elfoglalt helyezésünket, sajnos, nem mi vagyunk a meccs esélyesei, ennek ellenére, hogy életben tartsuk bennmaradási esélyünket, mindenképpen a három pont megszerzése lesz a fő cél. Nagyon remélem, hogy mindenki átérzi a találkozó súlyát és teljes létszámmal jelenünk meg szombaton!

Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Ha a futballistáim ugyanazt a teljesítményt fogják produkálni, mint legutóbb, akkor nagy esély van rá, hogy ismét kikapunk…

Vasárnap

Nyírmada (13.)–Ramocsaháza (14.)

Cseh Jenő, a Nyírmada edzője: – Igen hosszúra nyúlt ez az ősz, ez idő alatt viszont a csapat elfogyott, emiatt óriási kihívás most már épkézláb, egészséges játékosokat pályára küldeni vasárnap. De ezzel együtt győzelemmel szeretnénk búcsúzni a szurkolóinktól és mindent megteszünk ennek érdekében.

Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője: – Tudom, hogy sokkal több van a csapatban, mint amit eddig mutatott. A helyzetkihasználást tekintve kell javulnunk és nem szabad könnyű gólokat ajándékozni az ellenfelünknek, elvégre még nincsenek itt az ünnepek. Ha a hétvégéhez hasonlóan harcolunk egymásért, akkor joggal bizakodhatunk a pontszerzésben.

Demecser (6.)–Fényeslitke (11.)

Berecz Csaba, a Demecser edzője: – Túléltük a múlt hetet, bár meglehetősen fájó volt a vereség. Reménykedem abban, hogy néhány emberrel kiegészülünk, megpróbáljuk mindenképpen tisztességesen, győzelemmel zárni az őszi szezont.

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Ahhoz képest, amilyen állapotban elkezdtük a szezont, kis szerencsével lehetne jobb is a helyezésünk. A rutinos védők elvesztése a kapott gólok számát nagyon megnövelte, viszont bizakodásra ad okot, hogy ősszel nem találkoztunk olyan csapattal, amely ellen ne sikerült volna betalálni. Remélem, a Demecser elleni meccs sem lesz kivétel.

Pátroha (3.)–Kék (10.)

Lelt József, a Pátroha edzője: – Újabb „topcsapat” érkezik hozzánk a hétvégén, amelynek edzője minden hájjal megkent, óriási egyéniség! Megpróbáljuk meglepni őket, elzárjuk a meleg vizet vagy a kezünkre húzzuk a sportszárat, de ilyen meccsen az eredmény csak másodlagos. Mindegy mi lesz az eredmény lényeg az, hogy mi nyerünk!

Fabók István, a Kék edzője: – Gombi Sanyi nagy mondása, hogy mindenki csak az első és az utolsó mérkőzésre emlékezik – nagyon igaz. Ilyenkor az aranylábú, aki a megye kettőt összekeveri a „Bundásligával”, stílusosan fellöki magára a szerkót, leföldeli magát harminc méter szigszalaggal, hogy bele ne csapjon a ménykű, kimegy kelletni magát. A vezető meg bepánikol, hogy akkor most mi van? Tűnődik, hogyan nyúljon a „findzsa” alá, csak az asszony meg ne tudja, vagy inkább a fel nem használt „Tátika pénzt” forgassa a látványba. Nagy dolgok ezek, de bízom a játékosaimban, hogy ennek ellenére majd pörögnek, mint a színházbérletek a Hős utcában!

Őr (5.)–Záhony-Tiszaszentmárton (4.)

Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Úgy gondolom, jó ellenféllel fogunk játszani, ugyanakkor számunkra ennek a meccsnek nem lesz tétje, így felszabadultan léphetünk pályára. Az eredménytől függetlenül a csapat, amit vállalt, teljesítette, mivel egy éve ilyenkor nyolc ponttal zárt, most pedig benne vagyunk a top ötben, ennek kimondottan örülök. A mérkőzésen pedig bármi előfordulhat…

Sárkány Gábor, a Záhony-Tiszaszentmárton edzője: – Az Őr megerősödött a nyáron, legalábbis a tabellán elfoglalt pozíciójából és a mutatóiból erre lehet következtetni. Kíváncsian várjuk a megmérettetést, annál is inkább, mivel mostanában minden második héten lépünk pályára, így már nagyon szeretnénk, ha végre focizhatnánk is!

Ladányi TC (8.)–Vaja (9.)

Sütő János, a Ladányi TC edzője: – A hétvégi gyenge teljesítmény után remélem, az utolsó őszi mérkőzés összekapják magukat a fiúk, és egy erős csapattal szemben jó játékkal eredményesek leszünk.

Gdovin János, a Vaja edzője: – Az utolsó meccs idén, amelyen nyílt játékot akarunk produkálni, ugyanakkor remélem, a fiúkat nem zavarja meg, hogy idegenben futballozunk…

Ajak (12.)–Dombrád (1.)

Barati István, az Ajak edzője: – Utolsó hazai mérkőzésünkön a listavezetőt fogadjuk, remélem ez motivációnak elég is. Jó mérkőzésen, győzelemmel szeretnénk befejezni az őszi szezont.

Tóth János, a Dombrád elnöke: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok! Régen az élre álltunk, amire bevallom, nem számítottunk a szezon elején. De karácsonyra most már szeretnénk ott is maradni, ennek érdekében a hétvégén mindent meg fogunk tenni!!

Gergelyiugornya (7.)–Nyírkarász (2.)

Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Szeretnénk szépen búcsúzni az idei utolsó hazai meccsünkön. Mindent megteszünk, hogy jó szájízzel menjünk a téli szünetre.

Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Olyan csapathoz látogatunk, amely a nyáron jól erősített, de felemás eredményeket ért el, ezért kiszámíthatatlan. Ugyanakkor mi szeretnénk a saját játékunkat játszani idegenben is, és „pontosan” hazatérni.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .