Lassan rémessé kezd válni a Nyírgyulaj rossz sorozata: az élvonalbeli futsalcsapat a nyitókörben nyert utoljára, utóbbi hat fellépését kivétel nélkül elbukta.

A hétfőre rendelt kilencedik fordulóban, ami egyben az alapszakasz „felezője”, a nyírségiek ugyancsak rázós túrát teljesítenek – a harmadik helyen posztoló Veszprém katlanjában lesz jelenésük. A pillanatnyi erőviszonyokról árulkodó tény, hogy a bakonyiak mind az öt hazai meccsüket megnyerték, mégpedig meglehetősen magabiztosan. Így aztán tényleg nagyon szorosan fel kell kötni a gatyát, ha a Lovas-brigád tisztességes eredményt szeretné kihúzni a találkozót.
Eközben az NB II. Keleti csoport táblázatának végén veszteglő Nyírbátor a felettébb prímán produkáló, második pozícióban tanyázó Kartal fogadják (nyírbátori sportcsarnok, 18.30). Az eddig történtek alapján óriási fordulatra lenne szükség, hogy a hazaiak akárcsak egy pontot is elcsípjenek.
Nem mellékesen a második vonal is az alapszakasz „féltávjához” ér az aktuális körben, amelynek során a Csenger régi „harcostársával”, a Kazincbarcikai Ördögökkel tusakodik – hazai környezetben (kezdés: 19 óra). Jónéhány kőkemény csatát vívtak már a felek, akadt közöttük nem egy viharos parti, és alighanem ezúttal is megizzasztják egymást. A tabellán ötödik szatmáriak három ponttal, és két hellyel előzik a borsodiakat, ami szintén azt sejteti, nem lesz unalmas a hétfői randevú.
A regionális bajnokság hétfő esti programja (7. forduló): Csenger Futsal-Beregvidék–Hajdúnánás (17 óra), DEAC–Geszteréd (18.30), Nagycserkesz–Levelek (újfehértói sportcsarnok, 18.30), Mád–Gyulaháza (18.30), Blue Sharks Futsal–DSC-SI (Continantal Aréna, 20), MEAFC–Ózd (20.30)