Az NB III. Keleti csoport tizenharmadik fordulójában mindkét megyei színeket képviselő futballcsapat idegenben szerepelt.

Tiszaújvárosi fellépést teljesített a Sényő

Az újabb jelentős kupasikert felmutató Sényő-Carnifex a hétközi Makó elleni összecsapás fáradalmával (no meg sérülés, illetve betegség miatt öt hiányzó ember távollétében…) lépett pályára a táblázaton kilencedik Tiszaújváros otthonában. A hazaiak erősen véleményes tizenegyessel szereztek előnyt, amire Fabu Márton félóra elteltével válaszolt. A szünet után felváltva forogtak veszélyben a kapuk: a borsodiak többet támadtak, ugyanakkor a látogatók két ziccert is kihagytak – az eredmény pedig már nem változott.

Mindeközben a meglehetősen súlyos anyagi problémáktól sújtott Nyírbátor a második helyezett Jászberény vendégeként próbálta becsületbeli ügyként kezelni – a Gyöngyösön rendezett mérkőzést. Az első félidőben a hazaiak uralták a játékot, de nem tudtak érdemleges helyzeteket kidolgozni, a bátori együttesen látszott az edzéshiány, sok volt az eladott labda, mindennek dacára a 25. percben Katona György váratlanul lőtt – a labda a keresztlécen csattant, A házigazdák fölénye azért góllá érett, mégpedig a vendégvédők sorozatos hibája után a 37. percben, amikor Farkas közelről betalált, de nem sokáig örülhettek, mert Katona három minutum múlva egyenlített. A folytatásban ismét ő villant, így a nyírségiek bravúrgyőzelmet arattak.

NB III.: Keleti csoport, 13. forduló

Tiszaújváros–Sényő-Carnifex 1–1 (1–1)

Tiszaújváros, 100 néző, v.: Hanyecz B. Sényő: Gagyi S. – Klepács K., Kristófi S., Ács Á., Lakatos L. (Takács Á.), Phrakonkham, Fabu M., Marics G. (Ruska T.), Kapacina K., Barcsay M. (Bodó G.), Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Nagy D. (11-esből) illetve Fabu M.

Imrő László: – Óriási mezőnymunkát végzett a csapat. Nagy gratuláció jár a fiúknak, a második félidőben nagyot küzdöttek. Az igazsághoz tartozik, hogy Gagyi Sándor kapus a szünet után több nagy védéssel meccsben tartotta a csapatot. Ennek ellenére az egy pontra azért rászolgáltunk. Gratulálok a hazai csapatnak és további sok sikert kívánok nekik a folytatásban.

Jászberény–Nyírbátor SC 1–2 (1–1)

Gyöngyös, 150 néző, v.: Gaál Gy.

Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi B. (Benkő B.), Sárosi M., Müller Zs., Tóth M., Katona Gy., Boros D., Bernáth M. (Reznek D.), Bagi Á., Fenyőfalvi Cs., Terdik Zs. (Vámos M.). Edző: Szilágyi Krisztián.

Gól: Farkas J., illetve Katona Gy. 2.

Szilágyi Krisztián: – Minden tiszteletem a játékosaimé, emberfeletti amit hétről hétre bemutatnak. A mai mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jó csapat ellen. Mi nem adjuk fel!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .