A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport tizenharmadik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Az aktuális körben egyértelműen a Kemecse–Rakamaz rangadó viszi a prímet, amely túlzás nélkül az ősz mérkőzésének nevezhető.

A rakamazi csapat ezúttal az éllovas Kemecsén próbálja „áthámozni” magát Fotó: Horváth László

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt csoport, 13. forduló (kezdés: 13 óra, ifi: 11)

Szombat

Tiszalök (14.)–Nagykálló (9.)

Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, főleg így, hogy a lehető legrosszabbul hangoltunk rá a múlt héten… Én még mindig rendületlenül bízom és továbbra is bízni fogok a fiúkban. Ez önmagában még kevés, hiszen a kiesés elleni küzdelemben az eredmények és a pontok beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy szombaton a srácok hazai pályán meg fogják mutatni mire képesek! Ennek eredménye, remélem pontokban is meg fog mutatkozni!

Ifj. Koskovits György, a Nagykálló játékos-edzője: – Az utóbbi időben csalódást keltő játékot nyújtottunk. Nagyon nehéz hetek elé nézünk, annál is inkább, mert sajnos, sok a sérült és eltiltott játékosunk.

Kemecse (1.)–Rakamaz (2.)

Resán Attila, a Kemecse szakosztályvezetője: – A csoport rangadója lesz ez a meccs, amely véleményem szerint háromesélyes. Ebből két eredmény kemecsei elsőséget, egy pedig pontegyenlőséget eredményez, de túl a matematikán, mindkét csapat számára fontos a találkozó és a tavaszra is iránymutatással szolgál. Meglehetősen sok sérültet nélkülözünk ahhoz, hogy biztos eredményt tippeljek. De minden erőnkkel azon leszünk, hogy növeljük előnyünket.

Huszák Géza, a Rakamaz edzője: – Igazii rangadó lesz, amelyen bármi lehet. Persze úgy megyünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a mérkőzésből. A Kemecse jó csapat, tudjuk, fel akar jutni, már csak azért nagyon nehéz meccsre számítok.

Vasárnap

Napkor (12.)–Nyírbéltek (15.)

Somogyi László, a Napkor játékos-edzője: – Ha akarunk valamit a megye kettőben, minden pontra szükségünk van, márpedig ez olyan mérkőzés, amelyen lehet keresnivalónk. Nem kellene elszúrni.

Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – A tények makacs dolgok. Hősiesen védekezünk, ez tény. Néha még játszunk is, helyzeteket alakítunk ki, ez is tény. Ugyanakkor hiányzik egy játékos, aki a helyzetekből gólt szerez, vagy pedig helyzet nélkül is betalál. Egy ilyen futballista a többieknek is reményt ad. Elhiteti velük, hogy győzhetünk, meg tudjuk csinálni, és ez nem csak tény – színtiszta valóság. Így nehéz, mindenki ellen nagyon nehéz. Azért én hiszek benne, hogy végre sikerülni fog!

Nyírlugos (11.)–Kálmánháza (13.)

Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Úgy érzem, a szezon hajrájára lendületbe jött a csapat, remélem, ez a forma kitart az ősz végig. Hazai szurkolók előtt csak a győzelem elfogadható.

Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – Nem engedhetjük meg magunknak azokat a figyelmetlenségeket, amiket a Kemecse ellen is elkövettünk az első félidőben. Ha a mérkőzés első pillanatáról kezdve koncentráltan es fegyelmezetten játszunk, akkor nehéz dolga lesz a Nyírlugosnak ellenünk. A lassan vébet érő őszi szezonban szeretnénk még annyi pontot gyűjteni, amennyire csak képesek vagyunk, amennyi lehetséges, hogy nyugodtabban készülhessünk a tavaszi folytatásra. Így ezen a mérkőzésen is kettőzött erővel kell harcba szállnunk, szívvel, igazi csapatkent kell játszanunk!

Levelek (8.)–Nyíribrony (4.)

Majláth Sándor, a Levelek edzője: – Csapatom nagy részének nem szükséges a fülébe rágni, hogy mit jelent ez a meccs. De néhányan azért akadnak, akik még nem tudják ezt, nekik menni kell a többiek után. Itt nincs mese!

Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – A szezon egyik legjobban várt mérkőzése következik, amelyen nem téveszt meg minket a levelek hullámzó teljesítménye! Sérültjeink állapota nem változott az elmúlt héthez képest, így nagyon motivált, a győzelemért bármire képes játékosokat fogok a pályára küldeni, hogy pontokkal távozzunk a szomszédból!

Encsencs (10.)–Nyírtelek (16.)

Szedlár János, az Encsencs edzője: – Semmi extrát nem tudok mondani… Nagyon fontosnak tartjuk ezt a mérkőzést, szeretnénk itthon tartani a három pontot.

Dankó Zoltán, a Nyírtelek játékos-edzője: – Remélem, a szerencse végre mellé áll.

Kállósemjén (5.)–Újfehértó (3.)

Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője: – Hazai pályán még veretlenek vagyunk, nem szeretnénk ezt a szép sorozatot most elrontani. Megpróbáljuk megállítani az Újfehértó menetelését.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A Kállósemjén ellen egy nagyon jó iramú, izgalmas, kiélezett meccset várok, mivel azt gondolom mindkét csapat hasonló játékerőt képvisel. Mi a magunk részéről megpróbálunk ugyanolyan masszívak lenni, mint az eddig meccseinken és nem akarjuk könnyen adni ezt a nyolc meccses győzelmi sorozatunkat.

Kótaj (6.)–Apagy (7.)

Gulácsi Zoltán, a Kótaj edzője: – Igazi „hatpontos” mérkőzés vár ránk a hétvégi fordulóban, az összeszokott, rutinos játékosokból álló Apagy ellen. Ugyanakkor hazai pályán nem lehet más célunk mint a győzelem.

Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Teljesen átalakult Kótajjal találkozunk. A múlt heti mérkőzésünkhöz képest annyi változik, hogy egy futballozni tudó egyesülethez látogatunk. Pozitív élményeink vannak a két csapat összecsapásairól, remélem hasonló lesz a vasárnapi is.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .