A Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság tizenharmadik fordulójának összecsapásait rendezik a hét végén.

Bandor Ferenc, a Gyulaháza súlyos sérülésből visszatért kapusa a legutóbbi fordulóban sikeresen „imádkozta” fölé a csengeri csapat javára megítélt tizenegyest Fotó: Kákos Dávid

Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 13. forduló (kezdés: 13 óra, ifi: 11)

Szombat

Mátészalkai MTK (14.)–Vásárosnamény (8.)

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Mindenképpen jó eredményre számítok, mert nagyon remélem, a fiúk hozzáállása nem csak egy meccsre tartott ki. Egyben bízom abban, hogy akik az eltiltott játékosok helyére lépnek élnek a lehetőséggel.

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Tipikusan az a mérkőzés, amelyen mindegy, hogy hol foglalnak helyet a tabellán a csapatok, háromesélyesnek nevezhető. Azért két-három játékossal kiegészülve remélem ezúttal is hozzuk az idegenbeli formánkat.

Tiszakanyár (4.)–Nagyhalász (3.)

Csáki Róbert, a Tiszakanyár játékos-edzője: – A hétvégén hosszú idő után maradtunk ismét pont nélkül, de ennek ellenére optimistán várjuk a Nagyhalász elleni mérkőzést. A vereség ellenére a csapat második félidei játékával elégedett voltam, de negyvenöt perc jó játék kevés volt a pontszerzéshez. Szombati ellenfelünk stabil csapat benyomását kelti, amely nem csak az előző, hanem ebben a szezonban is kiegyensúlyozottan szerepel, így szoros találkozóra számítok.

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Legalább olyan hozzáállassal kell pályára lépnünk, mint a múlt héten, hogy pontokat tudjunk szerezni egy igen jó ellenféllel szemben

Baktalórántháza (9.)–Tarpa (5.)

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Az utóbbi időben hullámzó a csapat teljesítménye, amely remélem, a hét végén kellemes meglepetésben részesít. Ezzel együtt nem lesz egyszerű dolgunk a jó formában lévő vendégekkel szemben.

Márton István, a Tarpa edzője: – Ha elmegyünk idegenbe, általában egy pár embernek csokis lesz a gatya! De most megpróbálom átverni a fiúkat, viszek magammal egy Tarpa táblát…

Nagyecsed (2.)–Mándok (7.)

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Huzamosabb ideje veretlen, jó formában van a Mándok, ugyanez elmondható rólunk is, így hazai pályán győzelmet várok.

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Rutinos és nagyon jó csapat otthonába látogatunk, amit bizonyít a nagyecsedi együttes tabellán elfoglalt helyezése is. Ennek ellenére eredményesen szeretnénk lezárni a szombati mérkőzést.

Ibrány (1.)–Kisvárda Master Good II. (10.)

Madalina György, az Ibrány edzője: – Várhatóan élvezetes, jó mérkőzésre van kilátás, úgy gondolom, ez a mérkőzés technikailag, taktikailag kimagaslik majd az utóbbi fellépéseink közül, Színvonalas, szórakoztató meccsre van esély.

Erős Gábor, a Kisvárda II. edzője: – Azt gondolom, két nagyszerű csapat fog egymásnak feszülni a hétvégén, nagyon bízom abban, hogy sikerül ebből a mérkőzésbőé pozitívan kijönni.

Vasárnap

Gyulaháza (15.)–Nyírgyulaj (6.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Jó lenne a múlt heti sikerünket meglovagolni, és újra három pontnak örülni. Hozzáteszem, nem lesz egyszerű feladat, mert sajnos, még mindig nem én állítom össze a kezdőcsapatot.

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Az elmúlt hetekben olyan mély gödörbe nyomtuk magunkat, amiből elég lesz kikászálódni.

Fehérgyarmat (11.)–Tiszavasvári (16.)

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Szeretnék már egy nyugodt meccset a kispadon – attól tartok, ez nem az lesz! Ellenfelünk nyilván mindent meg fog tenni a pontszerzés érdekében, egyébként sem láttam még olyan csapatot, amely kikapni megy a pályára. Komolyan vesszük a mérkőzést, mert jó lenne feljebb kapaszkodni a tabellán.

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Eljutottunk a bajnokságnak abba a szakaszába, amikor már nem elég a jó játékra törekedni – leginkább a pontok gyűjtögetése a legfontosabb. Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy bármi áron, de sikeresek legyünk Gyarmaton.

Balkány (12.)–Csenger (13.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Túl sok változtatási lehetőségem a hátralévő három őszi mérkőzésen már nincs, annyit tehetek, hogy némiképp módosítom a védelem összetételét. Ezt is csak úgy tudom megoldani, hogy a középpályáról kiveszek két embert, aztán, hogy ez mennyire fog beválni, egyelőre rejtély. Egy biztos, ennél már csak jobb jöhet, kíváncsian várom, mit hozunk ki ebből a mérkőzésből.

Csík Tibor, a Csenger edzője: – A hullámzó teljesítményünket hűen ábrázolja a tabellán elfoglalt helyezésünk. Reménykedünk, hogy ennél már csak jobb lehet!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .