Az élvonalbeli futsalbajnokság nem „üzemel” hétfőn, annál nagyobb lesz élet az NB II. Keleti csoportban. A harmadik helyen immár tartósan berendezkedett Csenger például hazatér: három hét elteltével játszik újra saját katlanjában.

A csengeriek megfogadták, hogy hazai pályán is kitesznek magukért Fotó: Kákos Dávid

Szó se róla, az időközben megejtett idegenbeli portyák a lehető legjobban sültek el – két győzelmet szállítottak” a szatmáriak, aki vendégként egyébként is makulátlan mérleget mutatnak fel. Ezúttal vérbeli rangadó vár rájuk, a tabellán negyedik Gyöngyöst fogadják (kezdés: 19 óra), amely két ponttal kasszírozott kevesebbet tőlük. Nem mellékesen, a csengeriek két legyet üthetnek egy csapásra: siker esetén lerázhatják a hevesieket, egyben a második pozícióba rakétázhatnak, mivel az előttük nyomuló Kartal szabadnapos lesz….

Nem megy viszont a Nyírbátornak, amely „lenullázva” sereghajtó, ráadásuk az aktuális fellépése sem ígérkezik egyszerű történetnek. A Baksa-legénység a Kazincbarcikai Ördögök otthonába hivatalos, ahol legutóbb a listavezető Ferencváros is megszenvedett. Olyannyira, hogy nyerni sem tudott (3–3)… Bár a borsodiak eddig csupán egyszer nyertek, mindazonáltal hosszú ideje tényezőnek számítanak a második vonalban.

A regionális bajnokság hétfő esti programja (5. forduló): DEAC–Hajdúnánás (18.30), Nagycserkesz–DSC-SI (újfehértói sportcsarnok, 18.30), Mád–Geszteréd (18.30), Gyulaháza–Levelek (18.30), Blue Sharks Futsal–Ózd (Continental Aréna, 20 óra), MEAFC–Csenger Futsal-Beregvidék (20.30)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .