A Levelek a legutóbbi bajnoki körben alaposan kibabrált a megyei másodosztály Pannónia Zrt csoport élén trónoló Kemecsével. A Majláth-brigád ráadásul idegenben domborítva szerzett pontot (1–1), holott korábban nem várt malőrök is becsúsztak. Ilyen ez a popszakma, olykor a legjobb szándék is kevés, ha váratlan események alapjaiban borítják a jól kifundált tervet.

A kép nem új, de a leveleki szurkolók lelkesedése akár még a régi is lehet… Fotó:facebook /levelekiszurkolóioldal

– Így még nem jártunk: különböző okok miatt sorra dőltek ki a játékosok, rendszerint tíz-tizenkét bevethető emberünk van – elmélkedett Majláth Sándor, a Levelek edzője. – A nyári felkészülés során, majd az első bajnoki meccsen is rendben mentek a dolgok, utána viszont folyamatosan kezdtünk elfogyni. A komplett kerettel más célokért küzdhetnénk, na de, tudomásul kell venni, az amatőr fociban ilyen is van. Próbálok menetközben újra csatasorban állítani „elfekvő” futballistákat, előhúzni a tarsolyból néhány adut, egyet már sikerült Moravcsik Gergő személyében, remélem rábukkanok még néhány kincsre.

Tény és való, a Levelek jelenleg a hetedik helyen posztol a táblázaton, hét pont hátrányt halmozott fel a harmadik pozícióban táborozó Újfehértóval szemben. Istenigazából az „eleje” sincs szakadéknyi távolságra, jóllehet a Kemecse, a tabellán második Rakamaz és az emlegetett fehértói egylet viszi a prímet.

– Egyébként a véleményem az, hogy a csoportunk teljes mértékben kiszámíthatatlan, nincs meg a korábbi hierarchia. Korábban akadt négy-öt csapat, amely felfelé lógott ki a mezőnyből, most rapszodikusan szerepel szinte mindenki, ahogy mi is. De nem akarok másokkal foglalkozni… Ugyanakkor senkit nem akarok megbántani, viszont azt kell mondjam, az utánpótlásból nem igazán tudunk meríteni, az új generáció gondolkodása teljesen eltér akár az öt évvel ezelőtti korosztálytól is, nem beszélve rólunk, a régi vágású öregekről. Óriási gondok vannak ezen a téren, nem látom, hogy néhány év múlva, mi lesz ebből…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .