Miként azt Resán Attila a múlt heti, Levelek elleni meccs beharangozójában megszellőztette, volt egy kis fennakadás a kemecsei futballcsapat kötelékén belül, amit a jelek szerint sikerült orvosolni. Egyben a kissé rejtélyes nyilatkozat után tiszta vizet öntöttek a pohárba: a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportban – veretlenül – élen nyomuló egyletnél változott a felállás.

A kemecsei csapat a régi, az edző személye új Fotó: Linter Alex

– A tavalyi szezon második felét két hibával letudó stáb együttműködési gépezetében megakadt a gördülékenység – taglalta a történteket Resán Attila, a Kemecse szakosztályvezetője. – Nincs mit takargatni, Hokk Ádámmal eddig működő szimbiózisunk megszakadt, hogy ez részleges vagy teljes szakadás, az a jövő rejtélye. Egy tény: Ádám úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kíván az irányításában részt vállalni. A csapaton belűl nem hoz változást a döntés, mert játékosként a keret tagja maradt. Ezután túl sokat nem kellet gondolkodnom rajta, mi legyen a következő lépés. Az egyébként is a stábban dolgozó Márton Péterrel egy ebéd mellett megbeszéltük, hogyan, s miként megy tovább a csapat, arra jutottunk, hogy egy az egyben ő veszi át a stafétabotot, az edzői feladatot, munkáját valamennyien teljes mellszéleséggel támogatjuk. Nem elhanyagolandó szempont, hogy ezáltal egy “A” licences edző debütált a csapat élén.

Méghozzá döntetlennel, a Kemecse ugyanis 1–1-re végzett hazai pályán a Levelekkel, mindazonáltal így is három pontra növelte előnyét a második helyen táborozó Rakamazzal szemben, amely elbukta az encsencsi fellépést.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .