A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport tizenegyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén.

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt csoport, 11. forduló (kezdés: 14 óra, ifi: 11)
Szombat
Tiszalök(13.)–Újfehértó (4.)
Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Ez az első szezon egy nagy hullámvasút számunkra. Két ellentétes arca van a csapatnak: bárkivel fel tudjuk venni a kesztyűt, de bárkitől ki is tudunk kapni, ha úgy van. Bízom benne, hogy most hazai pályán a szebbik arcunkat fogjuk mutatni, mert nagyon kellenek a pontok.
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Bízom benne, hogy a hétvégén a csapat sokkal koncentráltabb lesz a kapu előtti helyzeteknél, mert ellenkező esetben gondba kerülhetünk.
Kemecse (1.)–Levelek (8.)
Resán Attila, a Kemecse edzője: – Volt egy kis fennakadásunk hétközben, de, ha eddig ment, ezután is menni fog! Ezer arcú most a leveleki csapat, ráadásul valamiért ellenünk mindig az elszánt arcát mutatja. Remélem nem lesz ez másként most sem. Közönségszórakoztató, harcos, nagy iramú meccsre készülünk – győzelemmel fűszerezve.
Majláth Sándor, a Levelek edzője: – Majd meglátjuk!
Vasárnap
Napkor (11.)–Apagy (9.)
Somogyi László, a Napkor játékos-edzője: – Ha magunkkal meg tudunk küzdeni, akkor akár itthon tarthatjuk a pontokat!
Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Rég volt már, hogy ez a két csapat szomszédvári rangadót vívjon, ilyenkor a helyezés nem igazán számít. Jó meccsre számítok egy nagyon jó minőségű pályán. Nem igazán fér már bele a pontok elhullajtása, igy a győzelemre törekszünk.
Nyírlugos (12.)–Nagykálló (7.)
Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Minden megpróbálunk hazai közönség előtt, hogy sikeresek legyünk.
Ifj. Koskovits György, a Nagykálló játékos-edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, de ha úgy tudunk küzdeni, mint vasárnap a második félidőben, akkor pontot vagy pontokat tudunk szerezni.
Kálmánháza (15.)–Nyírbéltek (14.)
Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – A mi helyzetünkben hazai pályán csak is a három pont megszerzése lehet a célunk. Ehhez viszont sokkal fegyelmezettebb játék es nagyobb odaadás szükséges! Ideje elindulnunk felfelé!
Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – A saját szemszögünkből most következik a bajnokság érdemi része, hasonló képességű csapatokkal fogunk játszani, mint mi. Talán nem kiabálom el, de reális esély kínálkozik a pontok szerzésére.
Encsencs (10.)–Rakamaz (2.)
Szedlár János, az Encsencs edzője: – A papíron legjobb csapat jön hozzánk, meglátjuk, mire leszünk ellene képesek. Megpróbálunk minden megtenni a kedvező eredmény érdekében.
Huszák Géza, a Rakamaz edzője: – Nem ismerem az ellenfelet, ettől függetlenül, persze bízom a legjobb eredmény eléréseben, bár nyilván nehéz dolgunk lesz.
Kállósemjén (6.)–Nyíribrony (3.)
Mészáros Ákos. a Kállósemjén játékos-edzője: – A Nyíribrony lendületben van, mi otthon veretlenek vagyunk, szóval nehéz mérkőzésre számítok.
Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – Hasonló képességű csapatok csatájára számítok, nekünk abban a felfogásban kell pályára lépnünk, ahogyan eddig tettük, akkor nem fog megszakadni ez a szép sorozat!
Kótaj (5.)–Nyírtelek (16.)
Gulácsi Zoltán, a Kótaj edzője: – Hazai pályán csak a győzelem elfogadható eredmény számomra!
Dankó Zoltán, a Nyírtelek edzője: – Most mondhatnék sok mindent, legen elég annyi: nem álmodozunk, de reméljük a legjobbakat.