A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport tizenegyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén.

Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 11. forduló (kezdés: 14 óra, ifi: 12)
Szombat
Beregdaróc NAP-ÉP (14.)–Tisztaberek (5.)
Baracsi Endre, a Beregdaróc edzője: – Remélem, hazai pályán be tudjuk bizonyítani, hogy nem csak hátul vagyunk gólképesek, hanem elől is. Mindezt nagyon nehéz ellenféllel szemben kell megtettünk, de ettől jobb motiváció nem is szükséges.
Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – A legutóbbi meccsen a fiúk óriási mentális erőről tettek tanúbizonyságot, amire Darócon is nagy szükség lesz. Ugyanis ellenfelünk sokkal jobb annál, mint amit a tabella jelenlegi állása mutatja, bízom benne, hogy Endre a jövő héttől összeszedi a csapatát, de ezen a szép, romantikus szombaton még az „első randizós formát” várjuk el tőlük.
Vámosoroszi (2.)–Szatmárcseke (8.)
Mikes Ferenc, a Vámosoroszi edzője: – Végre az édes otthonban játszunk, mindenképpen győzelemmel szeretnénk hazatérni.
Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Egy dolog biztos, három hete veretlenek vagyunk, igaz, közben egyszer szabadnaposok voltunk. De azt a legnagyobb jósok sem tudnák megmondani, hogy az eltiltott játékosok hiányát miként vészeljük át, plusz a szalagavatóról érkező futballisták milyen állapotban lesznek. Mindenesetre az egy évvel ezelőtti eredménnyel most is kiegyeznénk.
Milota (13.)–Nyírmeggyes (1.)
Elek László, a Milota edzője: – Megpróbáljuk minél jobban megnehezíteni a bajnokesélyes dolgát és majd meglátjuk ez mire lesz elég. Egy biztos, a tavaszi hazai pályán elszenvedett csúnya vereség nem fog megismétlődni!
Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Milotán senki nem mehet biztosra, mi sem gondoljuk, hogy könnyű mérkőzés lesz. Ezzel együtt ahhoz, hogy a célunkat elérjük, fontos lenne a győzelem.
Jánkmajtis (3.)–Kocsord (10.)
Szabó István, a Jánkmajtis edzője: – Remélem a srácok kiheverték a vasárnapi traumát, a Kocsord elleni meccsen csak a győzelem elfogadható.
Jónás Zsigmond, a Kocsord edzője: – Megint egy nagyon jó csapathoz látogatunk, egy döntetlent el tudnék képzelni.
Nyírcsaholy (11.)–Hodász (12.)
Szimuly Gábor, a Nyírcsaholy edzője: – Háromesélyes kiesési rangadót játszunk a hét végén, sajnos, ezt kell mondanom. Négy-öt emberrel nem tudunk mérkőzést nyerni, ezért „sztárjainknak” sokat kell javulniuk annak érdekében, hogy legalább pontot szerezzünk.
Pálfi József, a Hodász edzője: – A kiélezett mérkőzéseinket sorra elbukjuk, remélem, egyszer már tudunk meglepetés is szerezni.
Vasárnap
Nagydobos (6.) –Csengersima (7.)
Borza László, a Nagydobos edzője: – Jó csapat jön hozzánk, nem lesz egyszerű dolgunk, de szeretnénk eredményesen szerepelni.
Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – A Nagydobosnak előrébb lenne a helye a tabellán, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Egyébként is nagy könnyelműség Dobosra több szezonban focizni menni…
Terem (15.) –Nábrád (9.)
Képíró Dániel, a Terem edzője: – Nem lehet annyi helyzetet büntetlenül kihagyni, mint amennyit mi elpuskázunk az utóbbi időben. Túlcifrázzuk a lehetőségeket, ez nem fér bele. Bízom benne, hogy végre élni tudunk az eséllyel, magyarán berúgjuk helyzeteket és akkor akár nyerhetünk is.
Végh András, a Nábrád edzője: – A múlt hétvégi győzelmünknek nagyon örülünk, bár a játékunk hagyott némi kívánnivalót maga után, ezt a srácok is nagyon jól tudják. Ha hétvégén győzni szeretnénk, akkor ennél egy kicsit több kell! Márpedig győzni szeretnénk!
Szabadnapos: Kölcse