Az NB III. Keleti csoport tizedik fordulójában ismét hazai pályán szerepelt mindkét megyei együttes.

AZ élen nyomuló Sényő-Carnifex a középmezőnyben állomásozó Sajóbábony ellen próbálta prolongálni jó szereplését. Noha a meglepően bátran kezdő borsodiak szereztek vezetést, az „utazósebességet” fokozatosan felvevő házigazda még az első félidőben fordított. A Sényő peddig innen már nem adta ki kezéből a győzelmet, folytatva nagyszerű menetelését.
Ugyanakkor az anyagi gondoktól gyötört Nyírbátor a kiesőzónában veszteglő Salgótarjánt fogadva tett kísérletet arra, hogy némi vígaszra leljen. Nem így indult… Néhány ígéretes bátori támadás után egy védelmi hibából a nógrádiak csikartak ki előnyt, majd a Vámos Márk kétszáztíz perces bátori gólcsendet tört meg, miután félóra elteltével bravúros egyéni alakítással egyenlített. Kisvártatva látványos bal oldali támadást követően már a hazaiak vezettek, sőt a szünetet követően Katona György szabadrúgásból szerzett bombagóllal tovább hizlalta a különbséget. A hajrában szépített a Tarján, amire rögtön érkezett a válasz. Nyert a Szilágyi-legénység, ami tovább élteti a bátori reményket…
NB III.: Keleti csoport, 10. forduló
Sényő-Carnifex–Sajóbábony 2–1 (2–1)
Sényő, 300 néző, v.: Leél-Őssy.
Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Ács Á. (Kristófi), Lakatos L., Phrakonkham, Fabu M., Marics G. (Takács Á.), Kapcina K. (Ruska T.), Barcsay M., Márton A. Edő: Fiumei Viktor, Imrő László
Gól: Kapacina K., Barcsay M., illetve Horváth Sz.
Imrő László: – Kellemetlen stílusú ellenféllel találkoztunk. A meccs elején volt két lehetőségünk ehelyett összehoztunk egy gólt! De a csapat tartását mutatja, hogy már az első félidőben fordítottunk. A második félidőt inkább mezőnyjáték jellemezte, akadt két helyzetünk, amiből lezárhattuk volna a mérkőzést. Nem tettük így végig izgulnunk kellett!
Nyírbátor–Salgótarján 4–2 (2–1)
Nyírbátor, 150 néző, v.: Bálint A.
Nyírbátor: Vasas G. – Reznek D., Szegedi B., Sárosi M. (Scheibli M.), Tóth M., Katona Gy. (Bagi Á.), Vámos M., Pálinkás G., Benkó B. (Bernáth M.), Boros D., Fenyőfalvi Cs. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Vámos M., Reznek D., Katona Gy., Scheibli M., illetve Magos M., Benkő B.
Szilágyi Krisztián: – Büszke vagyok a srácokra, a jelenlegi helyzetben is szívüket-lelkület kitették a pályára, így megérdemelten nyertünk, Gratulálok a csapatnak, bízunk abban, hogy minden jóra fordul még!