A hétvége kétségtelenül legütösebb párosításának ígérkezik – persze az osztály meccseit figyelembe véve – a Döge tuzséri vendégjátéka. Tuzséron nem is oly’ rég a Fradi is megszenvedett az egy pontért. A szakvezetői várakozások ennek megfelelően alakultak, kicsit bővebb hazai gondolatokkal, de ez talán érthető is, ismerve a csapat múltját és az elmúlt időszak eseményeit.

A tuzséri csikócsapat színtiszta amatőr alapon futballozik Fotó: beregihirek.hu

Megyei III. osztály, Rétköz csoport, 7. forduló, szombat (kezdés: 15 óra)

Lakatos Tibor, Tuzsér SE szakosztályvezetője: – A tuzséri csikócsapat eddig hozza az elvárt eredményeket. A vezetők által elképzelt rendszerben, a megbeszélt, és mindenki részéről elfogadott feltételekkel teszik a dolgukat a focisták. Azok a srácok, akik egytől egyig a helyi utánpótlás csapatokban kezdtek el focizni, majd egyre feljebb léptek a jelenlegi felnőttcsapatig. Ez a szó, hogy felnőtt csak a bajnoki osztályt jelenti, ugyanis ezek a fiúk 16-18 évesek, az átlagéletkort csak a játékos-edzői, nem egyszerű feladatot ellátó Gergely István és az egyesületi elnök, Tóth Árpád emeli. A játékosok közül mindenki dolgozik, tanul, emellett vállalta a heti két edzést és a hétvégi meccset… és mégsem tartja a markát hónap elején. Az egyesület biztosítja az utaztatást, a jó minőségű szerelést, a mérkőzés utáni italt és a kulturált környezetet és ennyi. Megjegyzem, amatőr szinten erről kellene szólnia sportnak. Ezt az elvet követve szeretnénk minél eredményesebben szerepelni, és a csapatot együtt tartva készülni az újabb kihívásokra. Köztük a hétvégi rangadóra Döge ellen, amelyen több jó ismerősünk is játszik, köztük a csupa szív Bata Lajos, aki sokat tett a tuzséri sportsikerekért.

Szanyi János, a Döge SE szakosztályvezetője: – A lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk megnyerni és erre törekszünk Tuzséron is. Habár minden meccset nagyban meghatároz, hogy kik azok a játékosok, akik ott tudnak lenni hétről-hétre. Szombatra jó visszajelzéseket kaptam a fiúktól és sérülés, illetve eltiltás sem akadályoz, hogy jó eredményt érjünk el! Az elmúlt meccsek mutatják, hogy a rutin és a fiatalság kezd összekovácsolódni, de azért nem szomorkodnék, ha „csak” egy ponttal térnénk haza.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .