A Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság kilencedik fordulójának összecsapásait rendezik a hét végén.

Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 9. forduló (kezdés: 15 óra, ifi: 13)
Szombat
Mátészalkai MTK (14.)–Tiszavasvári (16.)
Marius Botan, a Mátészalka edzője: – Láthatjuk, hogy a Tiszavasvári egyre szorosabb meccseket játszik, ugyanakkor remélem, mi képesek leszünk arra, hogy hazai pályán megnyerjük a mérkőzést.
Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Minden héten ugyanazt tudom elmondani, hogy dolgozunk, de az eredmény még „nem jött ki”. Igaz, a csapat tartását mutatja, hogy a legutóbb hátrányból is felálltunk, ha a játékvezetők is végre komolyan vesznek minket, akár pontokat is szerezhetünk.
Vásárosnamény (9.)–Mándok (13.)
Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Az az igazság, mindkét csapat több pontot tervezett, mint amennyit eddig szerzett. Azt a csapatot viszont, amely nem kapott ki az Ibránytól és a Nyírgyulajtól, mindenképpen komolyan kell venni. Remélem a játékosaim is így gondolják, mert csak ebben az esetben van esélyünk a győzelemre.
Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Négy hete veretlenek vagyunk, mégis van hiányérzetem jócskán, ami az eredményességünket illeti. Elcsépelt közhelyként hangzik, de el kell kezdenünk nyerni a mérkőzéseket.
Nyírgyulaj (4.)–Csenger (12.)
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Otthon a győzelem reményében lépünk pályára.
Csík Tibor, a Csenger edzője: – Nem vagyunk elcsüggedve az Ibrány elleni mérkőzés után. Ugyan vesztettünk, de meggyőződtünk róla, hogy partiban lehetünk minden egyes csapattal szemben! Jobban oda kell figyelni az apró részletekre, amik eldönthetik a meccs végkimenetelét!
Nagyecsed (3.)–Kisvárda Master Good II. (6.)
Ádámszki Róbert, a Nagyecsed edzője: – Hazai pályán győzelemre szeretnénk játszani, ami nem lesz egyszerű a nagyon szervezett Várda ellen. De meg kell oldani a feladatot, a szombat este fontossága miatt…
Erős Gábor, a Kisvárda II. edzője: – Nagyon kemény mérkőzésre számítunk, készülünk arra, hogy a körülmények nem biztos, hogy tökéletesek lesznek. Ennek ellenére a legjobb eredményt szeretnénk elérni.
Vasárnap
Gyulaháza (15.)–Tarpa (7.)
Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Én is kíváncsian várom, hogy a csapat melyik arcát mutatja ezen a mérkőzésen. Lehet eső, lehet sár…
Márton István, a Tarpa edzője: – Mindent megteszünk, hogy tovább folytassuk az egy meccs óta tartó győztes „sorozatunkat”!
Fehérgyarmat (10.)–Tiszakanyár (8.)
Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – A Tiszakanyárt szinte outsiderként, mindenki leírta korábban, ehhez képest több pontja van, mint nekünk. Nem csak emiatt, hanem úgy általában is tisztességesen felkészülünk az ellenfélből, de levetkőzve minden szerénységemet, hazai pályán csak a győzelem elfogadható számunkra.
Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – Nagyon nehéz októberünk lesz. Öt mérkőzést játszunk, ebből négyet idegenben, ezek közül a Fehérgyarmat elleni lesz az első. Vasárnap két hasonló célokért küzdő csapat találkozik: a Gyarmat mellett a hazai pálya előnye, mellettünk pedig az szól, hogy az ellenfél szerdán pótolta az Ibrány ellen elmaradt mérkőzését, valamint még annyi, hogy két megnyert meccs után érkezünk hozzájuk. Bízom benne, hogy idegenben is jól és eredményesen fogunk játszani.
Balkány (11.)–Nagyhalász (2.)
Mirgai László, a Balkány edzője: – A Kisvárdán elért döntetlennel nagyom elégedett vagyok, mert igaz, hogy kevesen voltunk, de mindenki százhúsz százalékot adott ki magából. Hasonlóra lesz szükség ezúttal is, bár a problémáink tovább gyarapodtak, de ha a tizenkét hadra fogható játékosom lesz, akkor ezt a mérkőzést – ha fel akarunk zárkózni az élbolyhoz, márpedig ez a célunk – meg kell nyerni. A két keresztszalagszakadással műtött labdarúgónknak, Kondor Milánnak és Jakab Richárdnak mielőbbi felépülést kívánunk!
Ludánszki István, a Nagyhalász edzője: – Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat. Színvonalas mérkőzésre számitok és remélem három ponttal gazdagodunk.
Ibrány (1.)–Baktalórántháza (5.)
Madalina György, az Ibrány edzője: – Mindent meg fogunk tenni, hogy kijavítsuk a hétközi hibáinkat. Tudjuk, hogy a Bakta harcos, szervezett csapat, ettől függetlenül bízom benne, hogy ami nem ment be szerdán, bemegy vasárnap.
Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – A bajnokesélyes csapat otthonában szeretnénk nagy kedvvel futballozni és persze, mindent megtenni a siker érdekében.