Mindkét megyei NB III-as együttes hazai pályán pályán szerepelt a Keleti csoport nyolcadik fordulójában.

A nyírbátoriak körülményes, hitehagyott játéka nem maradt következmény nélkül, a magabiztos, helyzeteivel jól sáfárkodó Tállya biztos vezetésre tett szert a szünetig. A második játékrészben hiába próbálkoztak a feljavult hazaiak – szépíteni sem sikerült.
Mindeközben óvatos játékkal telt az első félidő Sényőn, egyik csapat sem vállalt felesleges kockázatot. A szünet után megrázta magát a házigazda, amely húsz perc alatt eldöntötte a mérkőzést, az is belefért, hogy 2–0-s vezetésnél Lakatos László tizenegyest hibázott.
NB III: Keleti csoport, 8. forduló
Sényő-Carnifex–Cigánd 2–0 (0–0)
Sényő, 400 néző, v.: Hanyecz.
Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Hadházi D., Lakatos L., Phrakonkham, Fabu M., Marics G., Kapacina K., Barcsay M., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Marics G., Barcasay M.
Imrő László: – Először is jobbulást kívánunk a fejsérülést szenvedő vendégjátékosnak! Döntetlenszagú mérkőzésen a második félidőben egy pontrúgásból kihasználtuk az ellenfél védekezési hibáját és megszereztük a vezetést. A második találatunkat gyönyörű támadás előzte meg, így a kimaradt büntető is belefért. Gratulálunk az egész csapatnak a türelmes és fegyelmezett játékhoz.
Nyírbátor–Tállya 0–2 (0–2)
Nyírbátor, 200 néző, v.: Bodzay.
Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi B., Müller Zs. (Bernáth M.), Tóth M., Vámos M., Pálinkás G., Reznek D (Sárosi M.)., Boros D., Bagi Á. (Scheibli M.), Fenyővalvi Cs., Terdik Zs. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Németh B., Bocsi P.
Szilágyi Krisztián: – Tompán kezdtük a mérkőzést, mire magunkhoz tértünk, már az 2-0-ra vezetett az ellenfél. A második félidőben nagyot küzdöttünk, meg is voltak a lehetőségeink, sajnos, ezek kimaradtak.