A megyei harmadosztályú egyesületeit bemutató sorozatunk újabb fejezetét ezúttal Nyírvasváriban lapozgattuk. Korábbi feljegyzéseket olvasgatva elmondhatjuk: nem volt leányálom egyetlen csapatnak sem egy Nyírvasváriban lejátszandó bajnoki meccs. Pár éve atomjaira hullott az egylet, majd 2016-ban új névvel, lendülettel ismét útjára indult a labda.

A Nyírvasvári szeretne eljutni arra a szinte, hogy mindenki büszkén öltse magára az egyesület mezét

– Még 2016. november 5-én tizenöt társammal együtt úgy gondoltuk, hogy Vasváriban ismét útjára indítjuk a focit, hiszen nagyon sok embernek – fiatalnak, idősnek, fiúknak, lányoknak, kicsiknek, nagyoknak – hiányzott már – taglalta Paulik János, a Nyírvasvári ’16 FC elnöke. – Szentül hisszük: az a hely, ahol nincs templom és focicsapat, az már nem is falu. Hitvallásunk, hogy a labdarúgás – mint a világ legnépszerűbb és legszebb játéka – összekapcsolja az embereket, nézőket, barátokat, családokat, egyszóval mindenkit, akik ebben a játékban valamely formában részt vesznek. Hazai mérkőzéseinken közel kétszázan szorítanak a csapatunkért. Csapatunk tagja és támogatója, „fanatikusa” Nyírvasvári görög-katolikus papja, Egri Tibor atya! Rengeteget segít, templomban hirdeti a meccset, jön, szurkol, a fia az utánpótlásban focizik. És mivel ő is focizott, kapus volt, elképzelhető, hogy egy bajnokin becseréljük. Tiszteletből, köszönetünk jeléül.

Ömlik a szó, kérdeznünk sem kell, rengeteg információt kapunk az új egyesületről, amely hivatalos Facebook oldallal is rendelkezik. A több mint 500 követőnek mindig friss hírekkel szolgálnak. Valami azt súgja, hogy nem csak egyszerű fellángolásról van szó Nyírvasváriban, mindezt alátámasztják az eddigi utánpótlás és felnőtt eredmények illetve az elnök záró gondolatai is:

– Legfontosabb célunk, hogy formáljunk egy olyan közösséget, amelyet főként helyiek, vagy Nyírvasvári kötődésű játékosok alkotnak, és olyan mentalitást képviselnek, amely szerethető a kilátogató szurkolóink számára. Lehet, hogy még csak az alapokat rakjuk, de hisszük, hogy eljuthatunk arra a szintre, amikor mindenki – felnőtt és gyerek egyaránt – büszkén ölti magára a Nyírvasvári ’16 FC mezét!

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .