A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport nyolcadik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén.

Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 8. forduló (kezdés: 15 óra, ifi: 13)
Szombat
Nábrád (10.)–Nyírcsaholy (11.)
Végh András, a Nábrád edzője: – Remélem hétvégén „pontosabbak” leszünk, ideje lenne már nyerni, bár nem ígérkezik könnyűnek ez a találkozó sem.
Szimuly Gábor, a Nyírcsaholy edzője: – Legutóbb láttam a Nábrádot, egységes, jó csapat benyomását keltette. Nekik, akárcsak számunkra van mit javítani, reményeim szerint néhány játékosunk felépül a mérkőzésre, így mindenképpen ponttal, netán pontokkal szeretnénk távozni.
Csengersima (3.)–Tisztaberek (8.)
Volkán Roland, a Csengersima edzője: – Egységes, jó csapatnak tartom a Tisztabereket, amelynek tagjai tudnak egymásért küzdeni. De nem hiszem, hogy a hét végén akadályt fognak görgetni a győzelmünk elé.
Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Ellenfelünk nem véletlenül áll a harmadik helyen, ha beleszámítom, hogy idegenben minden meccs nagyom nehéz, akkor azt kell mondjam, bravúr lenne a pontszerzés is.
Nyírmeggyes (2.)–Terem (14.)
Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Ugyanúgy készülünk erre a meccsre is mint bármelyikre. Ugyanakkor hazai pályán csak a győzelem elfogadható.
Képíró Dániel, a Terem edzője: – Nem az fáj, hogy kikaptunk legutóbb, sokkal inkább az: akadt egy ember, aki csúfot űzött belőlünk. A Meggyes jó erőkből áll, más célokért küzd, mint mi – megpróbálunk helytállni.
Kölcse (5.)–Nagydobos (6.)
Máté Imre, a Kölcse edzője: – Úgy fest, teljes csapattal léphetünk pályára, a fiúktól pedig ugyanazt az elszántságot várom, minta múlt héten, a Terem elleni meccsen. A helyzetekkel viszont jobban kell sáfárkodni, mert ez egy még nehezebb mérkőzés lesz.
Borza László, a Nagydobos edzője: – A csapat megtalálta a helyes utat, nem szeretnénk erről a csapásirányról letérni, „pontosan” akarunk hazatérni.
Szatmárcseke (7.)–Jánkmajtis (1.)
Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Egy régi közmondás szerint, egyszer minden sorozat véget ér. Remélem, a Jánkmajtis veretlenségi szériája éppen nálunk szakad meg.
Szabó István, a Jánkmajtis edzője: – A Cseke jó kis masszív csapat, ugyanakkor a mi formánk sajnos, az utóbbi időben ingadozik. A meccs háromesélyes, ettől függetlenül szeretnénk nyerni.
Vasárnap
Kocsord (9.)–Beregdaróc (15.)
Jónás Zsigmond, a Kocsord edzője: – Nagyon meg kel fontolnom, mit nyilatkozzak… Ha őszinte lennék, akadna, aki rettenetesen megsértődne. A mérkőzéssel kapcsolatban annyit, senkinek nem szerezzük meg az örömöt, hogy hazai pályán kikapunk!
Lizák Benedek, a Beregdaróc vezetőségi tagja: – Reméljük, a hét végi meccsen megtörik az átok, ami eddig sújtotta a csapatot. Ami kifelé pattant, végre talán a befelé fog.
Hodász (13.)–Milota (12.)
Pálfi József, a Hodász edzője: – Itthon mindenképpen győzni kell, ugyanakkor előtérbe kell helyezni a csapatjátékot, mert a futballt tizenegy ember műveli a pályán!
Elek László, a Milota edzője: – Sajnos, vasárnapi meccsünk jön, ami csak az ellenfélnek kedvez, főleg hazai pályán. Remélem, sikerül összeszedni tizenegy játékost a felnőttmérkőzésre a szombat esti bál után. Így most még nehéz mit tippelnem a találkozót kimenetelét illetően. Meglátjuk!
Szabadnapos: Vámosoroszi