Életet mentett a gyors, szakszerű segítség a Balkány–Andráshida (1–3) Magyar Kupa-mérkőzésen. A találkozó hajrájában ugyanis néhány pillanatra mindenkiben megállt az ütő, amikor egy balszerencsés ütközést követően földön maradt a zalaegerszegi székhelyű, NB III-as vendégcsapat egyik játékosa – Takács Soma.

Az andráshidai játékos saját lábán hagyta el a balkányi pályát

– Látszott, hogy a játékos rosszul esett, abban a pillanatban a vendégek masszőre egyből befutott a pályára, ő húzta ki a nyelvét, szó szerint megmentette az életét – ecsetelte az eseményeket Czine Máté, a balkányi egyesület utánpótlásedzője, aki testközelből élte át a futballista szenvedését- –  Mivel egészségügyi dolgozó vagyok, kötelességemnek éreztem, hogy próbáljak segíteni: hál’istennek már nem sok dolgom akadt. Stabil oldalfekvésbe helyeztük a srácot, majd a masszőr masszírozta a nyakát, vízzel locsolták a társai és szerencsére durván húsz másodperc múlva magához tért. Szóltak, hogy hozzak hordágyat, de arra sem volt szükség, mert a fiú lábra állt. Mondhatom, hatalmas mázlija volt. Utána közös vacsorát szerveztek, ahol ismét találkoztam vele, jól érezte magát, remélhetőleg csak egy rossz emlék marad számára az egész. Mi viszont először nagyon megijedtünk, annál is inkább, mert én például először szembesültem hasonlóval a pályán.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .