Rohan az idő. Szinte napra pontosan négy éve játszotta első hazai NB II-es mérkőzését a csengeri futsalcsapat. Azóta megannyi emlékezetes esemény történt, a szatmári klub pedig megkerülhetetlen tényezővé vált a sportágban. Hétfő este újabb ünnepi pillanathoz érkezett a keleti végen székelő egylet: a Ferencváros érkezett nem holmi bulimeccsre – fennállása óta először bajnoki fellépésre a csengeri katlanba.

Történelmi pillanat: csengeri futsalcsapat a Fradit fogadta Fotó: Kákos Dávid

Nos, a Fradi nem fürödte le a túrát, listavezetőhöz méltóan indította az összecsapást: a 12 percben már 4–1-re vezetett, az egyelőre a középmezőnyben táborozó házigazda – amely a riválisokhoz képest egy találkozóval kevesebbet teljesített – azonban nem csüggedt. Lengyel Marcell duplájával, amit megfejelt Fejes János találata, a „féltávig” minimálisra szűkítette a különbséget. A szünet utáni időszakot nagyon megnyomta a Csenger: három tiszta ziccer adódott, vagyis bőven volt sansz az egyenlítésre – mégis az FTC rámolt be újabb gólt… De jött Osváth Sándor, és ismét közelebb lőtte a hazaiakat, az egy „fás” hátrányt azonban nem sikerült eltüntetni. Kikaptak ugyan a vendéglátók, mindennek dacára egyenes derékkal, emelt fővel távozhattak a parkettről. Ezért a győzelemért nagyon megizzadt a Ferencváros.

Futsal: NB II., Keleti csoport, 4. forduló

Csenger Futsal–Ferencváros 4–5 (3–4)

Csenger, 300 néző, v.: Takács I., Forgács K.

Csenger: Juhász S. – Fejes J., Pálfi I., Balogh Á., Osváth S. Csere: Bálint L., Katona P., Mándi L., Mona Á., Lengyel M. Játékos-edzők: Balogh Árpád, Pankotai István.

Gól: Lengyel M. 2, Fejes J., Osváth S., illetve Öreglaki N. 3, Riberio, Kecskés I.

További eredmények: Kazincbarcikai Ördögök–Újpest 3–3, Gyöngyös–Kartal 6–7, Kecskemét–Kistarcsa 2–2. A Berettyóújfalu–Nyírbátor mérkőzést október 31-én játsszák.

A bajnokság állása: 1. Ferencváros 12 pont, 2. Kartal 10, 3. Gyöngyös 7, 4. Kazincbarcikai Ördögök 5 (14–14), 5. Kecskemét 4 (12–12), 6. Újpest 4 (18–11), 7. Kistarcsa 4 (14–17), 8. Csenger 3, 9. Kincsem Lovaspark 2, 10. Berettyóújfalu II 0 (4–6), , 11. Nyírbátor 0 (2–19).

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .