A magyar futsalválogatott a következő napokban a 16. Visegrádi Négyek tornáján szerepel, így az élvonalban értelemszerűen bajnoki szünetet iktattak be.

A csengeri csapatnak nehéz lesz feltörni a Fradi-reteszt Fotó: Kákos Dávid
Az NB I-ben érintett Nyírgyulaj tehát ne, játszik a szokásos hétfő esti időpontban, az együttes három frontemberének azonban megtisztelő feladat jut. A kapus Pallai Gábor hosszú idő után kapott behívót a nemzeti csapatba, míg Sánta János az elmúlt hónapokban már többször kerettag volt. Ezúttal mindketten ott lesznek Csehországban, ahol a mieink a házigazdák mellett Lengyelországgal és Szlovákiával találkoznak. Az eseménnyel párhuzamosan rendezik az U21-es válogatottak küzdelmét, amelyben magyar színekben lehetőséget kaphat a szintén nyírgyulaji Vass Ottó.
Az NB II. Keleti csoportban viszont nem áll meg az élet. Illetve a Nyírbátor számára igen: az újonc gárda és a Berettyóújfalu II összecsapását október 31-re halasztották. A csengeriek eközben nagy attrakcióra hangolnak – hétfőn (kezdés: 19 óra) a Ferencvárost fogadják. Márpedig ez mindig, mindenhol jelentős eseménynek számít, a szatmári katlanban pedig még nem játszott tétmeccset a Fradi. Az élvonaltól búcsúzni kényszerült fővárosiak makulátlan mérleggel (három meccs, három győzelem) nyomulnak az élen, míg az egy fellépéssel kevesebbet teljesítő hazaiak – ötven százalékos mérleggel – a középmezőnyben táboroznak. Mindazonáltal ez a meccs, amely nem igényel különösebb reklámot: a Fradi, az Fradi, az élmény megfizethetetlen.