A Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság hetedik fordulójának összecsapásait rendezik a hét végén.

A csengeri, miként a tarpai csapat sem szeretne „megdőlni” az aktuális fordulóban
Fotó: Kákos Dávid

Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 7. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)

Szombat

Mátészalkai MTK (14.)–Nagyhalász (6.)

Marius Botan, a Mátészalka edzője: – Remélem, a fiúk ugyanolyan fegyelmezetten fognak futballozni, mint tették azt, az elmúlt két mérkőzésen, ugyanakkor a százszázaléknál is több kell, hogy megszerezzük a három pontot.

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Idegenben még nem tudtunk győzni ebben a szezonban, most ezen szeretnénk változtatni – izgalmas mérkőzésre számitok.

Vásárosnamény (12.)–Tarpa (7.)

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Úgy érzem, Halászban nem érdemeltünk vereséget, sajnos, tudjuk, miért kaptunk ki. Ami ennél is jobban fáj, Filep Richárdra eltiltás miatt két hétig, Szabó Rolandra sérülés következtében fél évig nem számíthatunk. De megígérhetem, aki pályára lép mindent megtesz a győzelemért a beregi El Clásicon!

Márton István, a Tarpa edzője: – Nem feltétlenül a mi csapatunk miatt, csak úgy általában foglalkoztat egy gondolat! Ha egy játékos folyamatosan rosszul játszik, kikerül a csapatból, egy edző, ha rosszul dolgozik számon kérik, viszont vannak a labdarúgásnak olyan szereplői, akik minden következmény nélkül hétről hétre tevékenykednek, ráadásul az ő szavuk szent és sérthetetlen! Amúgy meg játszunk egy szomszédvári rangadót, amelyre nem kell senkit külön motiválni!

Nyírgyulaj (4.)–Tiszavasvári (16.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Hazai pályán nem lehet más célunk, mint „megfogni” a három pontot.

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Legutóbb fájó vereséget szenvedtünk hazai pályán, ahol saját magunkat vertük meg. A hozzáállásban tapasztalt probléma nem egyenlő a fiatalsággal és a rutintalansággal, de a héten rendet tettünk a fejekben, bízunk benne, hogy ezúttal már a siker útjára léphetünk.

Nagyecsed (3.)–Baktalórántháza (2.)

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Úgy látszik, minden héten rangadózunk, ez most különösen igaz, ráadásul a két klub baráti viszonyt ápol egymással. Meg mégis csak a második és harmadik helyezett csapat csap össze, remélem, a mérkőzés után viszont helyet cserélünk a tabellán.

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Nem sikerült a múlt heti pályaavatónk, így most szeretnénk az idegenbeli jó sorozatunkat folytatni.

Vasárnap

Gyulaháza (15.)–Kisvárda Master Good II (5.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Lehetőségeink mérten megpróbálunk felkészülni a Kisvárda elleni meccsre, tudjuk, nem lesz egyszerű feladat, de bízunk a három pont megszerzésében.

Erős Gábor, a Kisvárda II edzője: – Tudom, a Gyulaháza problémákkal küszködik, ettől függetlenül nagyon kiélezett mérkőzésre számítok. Nagyon örülnék, ha idegenben is tudnánk nyerni.

Csenger (11.)–Mándok (13.)

Csík Tibor, a Csenger edzője: – Az én elvárásom: a védekezésben ne hagyjunk lehetőségeket az ellenfél játékosainak, hogy a kapu közelébe kerüljenek illetve a támadójátékunk minél hatékonyabb legyen. Közös elvárás, óhaj: feljebb lépni a tabellán!

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Nagyon fegyelmezett és taktikus játékra lesz szükségünk a hétvégén, hogy eredményesen tudjunk szerepelni.

A Balkány–Tiszakanyár és az Ibrány–Fehérgyarmat mérkőzést elhalasztották.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .