A Sényő-Carnifex berkein belül alighanem mindenki szívét megdobogtatja, ha a felidézik a Magyar Kupa előző kiírását – no meg a teljes idényt. Az akkor még Sándor Tamás vezényelte legénység veretes menetelésének csak MTK tudta véget vetni – a fővárosban elbukott összecsapás után felettébb emlékezetes visszavágón az időközben az élvonalba dobbantott fővárosi egyletet is sikerült legyűrni.

A felejthetetlen MTK elleni hazai kupavisszavágó, amelyen – szó szerint – nagyszerűen állta a sarat a sényői csapat Fotó: mtk.hu

Hajszál híja volt a még visszhangosabb bravúrnak. A hab a tortán, hogy a sényőiek az Amatőr-kupát is elhódították, mindemellett besöpörték a bajnoki címet a megyei első osztályban, az aktuális évadban pedig már az NB III. Keleti csoportban domborítanak. A szabolcsiak újoncként a harmadik helyre rakétáztak a táblázaton: hét fellépésből öt győzelmet felmutatva.

Sándor Tamás nyári távozását követően Fiumei Viktor és Imrő László egyenrangú félként töltik be az edzői posztot, emígyen a kupasorozat országos főtáblájának nyitókörében is együtt próbálják tovább segíteni az együttest. Mégpedig a Tordas SE otthonában, amely csapat pillanatnyilag a tizedik pozícióban táborozik a Fejér megyei első osztályban.

Magyar Kupa: 6. forduló, vasárnap (kezdés: 15 óra)

Tordas SE–Sényő-Carnifex

Fiumei Viktor, a Sényő Carnifex-edzője: – Természetesen begyűjtöttünk néhány fontos információt a hazaiakról, akik a legutóbbi bajnoki fordulóban 8–1-re nyertek. Őszintén szólva nehéz lenne felülmúlni az előző évi kupaszereplést, de most is mindent meg fogunk tenni, hogy helyt álljunk. Mivel alacsonyabb osztályú csapattal találkozunk, ezért minimális cél a továbbjutás, bár egyáltalán nem vesszük félvállról a meccset. Ha valaki mi csak tudjuk, hogy a kupában bármi előfordulhat, kiváltképp egy mérkőzésen.

A felejthetetlen MTK elleni hazai kupavisszavágó, amelyen nagyszerűen állta a sarat a sényői csapat

Fotó: mtk.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .